NBA: Booker 52 ponttal vezette győzelemre a Sunst New Orleansban

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 07:39
Devin Booker 52 ponttal vezette győzelemre a Sunst a Pelicans ellen (Fotó: Getty Images)
Negyedik csapatként a Minnesota Timberwolves jutott rájátszásba az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), miután a magyar idő szerint keddi játéknapon a Phoenix Suns Devin Booker fantasztikus, 52 pontos teljesítményével 124–111-re győzött a New Orleans Pelicans vendégeként.

A Minnesota Timberwolvesnak nagyobb volt a tét, mint a két pályára lépő csapat, a New Orleans Pelicans és a Phoenix Suns számára, hiszen ha Kevin Duranték nyernek vendégként, akkor Anthony Edwardsék rájátszásba jutása biztossá válik.

Nos, a Phoenix alaposan bekezdett, az első negyedben 46, a nagyszünetig 74 pontot szórt, melynek felét (!) – 37-et – vállalta magára Devin Booker, a 20 pontos hátrányban lévő Pelicans pedig a fordulás után sem tudott zárkózni. Hiába jutott Zion Williamson 30 és Trey Murphy 21 pontig, együtt sem szórtak annyit, mint a túloldalon Booker, aki 52 ponttal, három lepattanóval és kilenc assziszttal, illetve karriercsúcsot jelentő nyolc sikeres triplával zárt, ráadásul még Kevin Durant is hozzátett 20 pontot, Jusuf Nurkic pedig egy 19 pontos, 19 lepattanós dupla duplát.

Bookernek egyébként különösen jól megy a Pelicans ellen, hiszen a felek január 19-i mérkőzésén is 52 pontot szórt, 2022. december 12-én pedig 58-at, ezzel egymás utáni három New Orleans elleni meccsén 162 pontot dobott, s megelőzte a vonatkozó mutatóban James Hardent, aki 2019-ben a Grizzlies ellen szórt három meccsen összesen 158 pontot. Bookeréhez hasonló teljesítményre pedig 50 éve nem volt példa a ligában. Ráadásul a Suns sztárjának az idényben ez volt a harmadik, pályafutása során pedig a nyolcadik legalább 50 pontos meccse.

A Boston Celtics hozta a kötelezőt, Jayson Tatum (25–10–4) dupla duplája mellett Sam Hauser 25 pontjával nyert könnyedén, 118–104-re a Charlotte Hornets otthonában. Az Indiana Pacers nagyot lépett a közvetlen rájátszásba jutás felé, miután Tyrese Haliburton 27 ponttal és 13 lepattanóval vezette 133–111-es sikerre csapatát a Brooklyn Nets ellen. 

A Pacerst irányító Rick Carlisle-nak ez volt pályafutása 939 győzelme az alapszakaszban, amivel feljött az örökranglista 12. helyére.

Az Atlanta Hawks úgy tudott nyerni kiváló csapatteljesítményének köszönhetően 113–101-re Chicagóban, hogy legjobbja Bogdan Bogdanovics volt mindössze 20 ponttal, de még öt csapattársa jutott el legalább 10 pontig, miközben a Bullsnál DeMar DeRozan 31 pontot jegyzett.

Ahhoz képest, hogy mindkét csapat biztosan lemarad a rájátszásról, kifejezetten izgalmas mérkőzést vívott egymással Detroitban a Pistons és a Grizzlies. A házigazda az első félidőt 13 ponttal nyerte, hogy aztán a másodikat 15-tel elbukja, de döntő volt a csapatok két legjobbja közötti különbség is, míg a Pistonstól Cade Cunningham „csak” 36 pontig jutott, a Memphisnél Jaren Jackson Jr. 40-ig, ez pedig elég volt a Grizzlies 110–108-as sikeréhez.

További hír az NBA kapcsán, hogy a héten visszatérhet térdsérülése után a Philadelphia 76ersbe az előző idény legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Joel Embiid.

NBA
ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Boston Celtics 104–118
Detroit Pistons–Memphis Grizzlies 108–110
Indiana Pacers–Brooklyn Nets 133–111
Orlando Magic–Portland Trail Blazers 104–103
Chicago Bulls–Atlanta Hawks 101–113
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 111–124

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik