NFL: hatalmas felháborodást keltettek a szabályváltoztatások – videók

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 18:37
Egy ilyen szerelés esetén mostantól komoly büntetés jár az NFL-ben (Fotó: Getty Images)
Címkék
A napokban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) csapattulajdonosai több szabályváltoztatást is megszavaztak, amelyek kétség nélkül kiverték a biztosítékot a játékosok és a szurkolók körében egyaránt.

Az NFL az utóbbi években már több olyan szabályt is hozott a játékosok egészségének védelme érdekében, amelyekkel nem értett egyet a nagyközönség, most azonban az eddigieknél sokkal nagyobb felháborodást keltett egy frissen megszavazott büntetés, ami nagyban megnehezíti a védőjátékosok feladatát – pedig sokak szerint már most is túl nehéz dolguk van az offense-szel szemben.

A liga ugyanis betiltotta az úgynevezett „hip-drop tackle”-t, ami annyit takar, hogy a védő hátulról nem húzhatja magára a labdát cipelő játékost a saját súlyának segítségével, hiszen ekkor a támadó lába könnyen beszorulhat, ami komoly sérülésekhez vezethet. 

Az új szabály szerint az ilyen jellegű megmozdulás ráadásul nagyon komolyan büntetve lesz, hiszen a támadók utána 15 yarddal előrébbről jöhetnek és automatikusan első kísérlettől folytathatják a menetelésüket. 

A döntésben valószínű hatalmas szerepe volt, hogy az előző idényben a liga egyik legjobb tight endje, Mark Andrews egy ilyen szerelés miatt sérült le hetekre, így felvetődött az ötlet, hogy meg kellene szabadulni ettől a fajta megmozdulástól. 

AZ OMINÓZUS SZERELÉS ANDREWSON

Annak ellenére, hogy az egészség megőrzése tényleg első számú, a játékosok maguk is elmondták, hogy az ilyen büntetések teljesen kiölik a játék lényegét, hiszen kikerül a kontaktsportból a kontakt. Sőt sokan azt is kiemelték, hogy a bíróknak az utóbbi években több megkérdőjelezhető döntésük is volt és ezzel csak még egy olyan szabályt hoznak létre, amit nagyon nehéz lesz pontosan meghatározni úgy, hogy ne szülessenek kétes ítéletek. 

Minden idők egyik legjobb játékosa, a háromszoros év védője J. J. Watt például a bejelentés után szarkasztikusan kijelentette, hogy mostantól inkább zászlós focit kéne játszaniuk a csapatoknak – az amerikai futball ütközés nélküli verzióját. A Washington Redskins és a Baltimore Ravens volt irányítója és az ESPN jelenlegi szakértője, Robert Griffin III pedig szintén felháborodását fejezte ki és Twitteren kérdezte meg követőit, hogy egy Andrewséhoz hasonló esetben hogyan tudna helyesen cselekedni egy védőjátékos. 

Ezen felül ráadásul a kezdőrúgással kapcsolatban is új szabály lép életbe a következő idénytől. Mostantól a rúgó és a fogadó csapat 10-10 játékosa egymással szemben áll, amíg a visszahordó el nem kapja a labdát és csak utána kezdhetik a blokkolást. Ezzel is a nagy sebességű szerelések számát próbálja csökkenteni a liga, amik kétség kívül veszélyesek, de rendkívül látványosak is, így ez a változtatás sem nyerte el egyelőre a drukkerek tetszését. 

ÍGY NÉZNEK MAJD KI MOSTANTÓL A KICKOFFOK

 

Legfrissebb hírek

Los Angelesben ütötte ki a Chargers a Minnesotát – videók

Amerikai sportok
4 órája

Zach Thomas, a Dolphins NFL-legendája: Lenne-e kedvem a Miamiban játszani?! Yes, Sir!

Amerikai sportok
2025.10.22. 15:34

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
2025.10.21. 15:26

NFL: Gibbs szenzációs meccsével a Lions simán megverte a Buccaneerst a hétfő esti rangadón

Amerikai sportok
2025.10.21. 10:34

NFL: újabb játékos hunyt el a Tampa Bay tíz évvel ezelőtti csapatából

Amerikai sportok
2025.10.20. 12:49

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
2025.10.20. 05:12

A Rams kiütéssel nyert Londonban, míg a Chiefs lenullázta a Raiderst – videók

Amerikai sportok
2025.10.19. 22:25

Amerikából jöttem: újra a Kansas City Chiefs lesz a legfélelmetesebb csapat az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.17. 14:43
Ezek is érdekelhetik