NFL: Rodgers sérülése, Belichick távozása és Brady kritikája – topsztorik az idényből

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 21:31
Rodgers négy játék után megsérült; Belichick távozott a Patriotstól (Fotó: Getty Images)
Az 58. Super Bowl hetébe léptünk, de mielőtt még minden figyelem a döntőre szegeződne, felidézzük a 2023–2024-es NFL-idény legérdekesebb, legemlékezetesebb történeteit.

 

DAMAR HAMLIN CSODÁJA

Az NFL-rajongók bizonyára jól emlékeznek arra, amikor 2023. január 2-án a Cincinnati Bengals–Buffalo Bills mérkőzésen Damar Hamlin Tee Higginst szerelte, majd ezt követően felállt, de pár másodperccel később összeesett. A mentő gyorsan a pályára érkezett, Hamlint perceken át próbálták újraéleszteni, mire sikerrel jártak. A pulzusa ugyan visszatért, de nem tudott magától lélegezni, így intubálták, és kritikus állapotban kórházba szállították. Később az életjelei visszaálltak normálisra, a kórházban azonban elaltatták, és lélegeztetőgépre tették.

Hamlin nem sokkal később magához is tért, s írás segítségével az volt az első kérdése az orvosokhoz, hogy megnyerték-e a mérkőzést. Az orvosok annyit válaszoltak: „igen, megnyerted az élet legfontosabb játékát...”

A sportvilág megkönnyebbült, de a történetnek még messze nem volt vége – őszintén, ki gondolta volna, hogy ezek után még valaha láthatjuk őt játszani az NFL-ben?

Nos, nem sokan, ő azonban eltökélt volt. Hosszas rehabilitációja után április közepén orvosi engedélyt kapott, hogy visszatérjen a futballpályára. Az alapszakasz elején ugyan várnia kellett, de október 1-én a Buffalo Bills nevezte a safetyt a Miami Dolphins elleni összecsapásra. Hamlin végül öt mérkőzésen játszott a Billsben a 2023–2024-es idényben, és minden esélye megvan arra, hogy magyar idő szerint csütörtök hajnalban bezsebelje az Év visszatérő játékosának járó díjat.

AARON RODGERS SÉRÜLÉSE

A 40 éves játékos 18 év után hagyta ott a Green Bay Packerst, amellyel 2010-ben megnyerte a Super Bowlt, míg négy alkalommal a liga legjobb játékosának (MVP) is megválasztották.

Az eddigi egyetlen bajnoki címét még 1968-ban nyerő, a rájátszásba bejutni 2010 óta képtelen Jets Aaron Rodgers megszerzésével szeretett volna nagyot alkotni a 2023-as idényben, de ez a Bills elleni évadnyitón szinte azonnal meghiúsult: a veterán klasszist négy játék után földre vitte a buffalói együttes defensive endje, Leonard Floyd. Rodgers csak segítséggel tudta elhagyni a pályát, majd a mérkőzés után Robert Saleh vezetőedző közölte, hogy a 39 éves irányítónak minden bizonnyal elszakadt az Achilles-ina – nem sokkal később ez hivatalossá is vált, így ezzel véget ért Rodgers számára az idény.

A New York-i csapatban a sérülés miatt ismét Zach Wilsonnak kellett volna bizonyítania, ám néhány fellángoláson kívül ebben a szezonban sem játszott jól, Robert Saleh vezetőedző a 12. játékhéten már nem is őt tette be a kezdőbe – igaz, ezután még kapott lehetőséget, de a 15. fordulóban a Miami ellen elszenvedett agyrázkódása után már nem lépett pályára. A Jets 7–10-zel zárt az alapszakaszban, és esélye sem volt a rájátszásra.

TRAVIS KELCE ÉS TAYLOR SWIFT ROMÁNCA

Nem sokszor van arra példa, hogy Bill Belichick olyanról mondjon véleményt, ami nem futballpályával kapcsolatos, de a még a hatszoros Super Bowl-győztes vezetőedző is mosolyogva beszélt Travis Kelce-ről és Taylor Swiftről.

„Travisnek sok nagy elkapása volt pályafutása során. Ez a legnagyobb” – mondta Bill Belichick.

Nyáron röppentek fel a pletykák arról, hogy Kelce udvarol Swiftnek, aki szeptember végén már az Arrowhead Stadionban szurkolt kedvesének a Chicago Bears elleni 41–10-es győzelem során. Az énekesnő amikor teheti ott van a Kansas City Chiefs meccsein, hogy támogassa a tight endet. Swift egyébként a legtöbb futballszurkolóhoz hasonlóan nem fogja vissza magát, ha kedvence nagy elkapást mutat be vagy TD-t szerez – sőt, a Chiefs-drukkerekkel hamar megtalálta a közös hangot.

MR. IRRELEVANT FELEMELKEDÉSE

Kyle Shanahan vezetőedző augusztusban Trey Lance elcserélésével egyértelművé tette: a 49ers kezdőirányítója Brock Purdy. Rengeteg kérdőjel volt a San Francisco-i 13-assal kapcsolatban az idény előtt, Mr. Irrelevant azonban remekül teljesített a második idényében. A 24 éves irányító vezérletével a 49ers 12–5-ös mérleggel zárt az alapszakaszban, ami elég volt az első kiemelés megszerzéséhez az NFC-ben. Bár a rájátszásban a Green Bay Packers és a Detroit Lions ellen is rezgett a léc, Purdy remekül játszott mindkét meccs hajrájában, így a kaliforniaiak négy év után újra bejutottak a Super Bowlba – éppen az a Kansas City Chiefs lesz az ellenfelük, amely 2020-ban 31–20-ra legyőzte őket.

Akármi is lesz a nagydöntőben, immár nem az a kérdés, hogy Purdy-e a 49ers jövője, hanem az, hogy mekkora szerződést kap majd csapatától.

TOM BRADY KRITIKÁJA

Tom Brady 2023. február 2-án lesétált a partra, magához ragadta a telefont, majd elindított egy videót, amelyben egyszerűen bejelentette: végleg visszavonul a profi futballtól.

A hétszeres bajnok irányító 23 év után először ült le a tévé elé úgy, hogy nem az ellenfeleit követi a televízióban, és finoman szólva sem tetszett neki az, amit látott. Az edzőket és a ligát is keményen kritizálta, szerinte ugyanis az NFL a rengeteg szabályváltoztatással elpuhította a játékosokat – főleg a támadókat –, akik rossz szokásokat sajátítottak el az évek során.

„Nagyon középszerű a mai NFL, korábban sokkal több kiemelkedő teljesítményt láthattunk. Az edzői munka gyengült, a fiatal játékosok fejlesztése nem olyan hatékony, sok rossz szokást sajátítanak el a játékosok – mondta Brady. – A támadók nem tudnak vigyázni magukra, az edzők minden egyes szerelés után szabálytalanságért reklamálnak. Az én időm klasszisai, mint Ray Lewis, Rodney Harrison, Ronnie Lott, ma már minden megmozdulásukért zászlót dobnának, mert a támadók nem tudják megóvni magukat. Nekünk ezt még megtanították. Azt is tudtam. hogy ha Ray Lewis az ellenfelem, nem dobom a pálya közepére a labdát, mert nem engedhetem, hogy az elkapónk megsérüljön.”

Brady szavai üdítően hatnak azokra, akik a korábbi keménységet hiányolják a mai játékból, és kritikusak a sok sárga zászló miatt. A Patriots és a Buccaneers korábbi ásza nyilván tisztában van vele, hogy a játékosok egészsége a legfontosabb, csak éppen azt a módszert nem tartja megfelelőnek, amellyel a liga megpróbálja ezt elérni.

BILL BELICHICK TÁVOZÁSA

Mint arról beszámoltunk, január 11-én magyar idő szerint 18 óra után néhány perccel Bill Belichick Robert Kraft tulajdonossal az oldalán sajtótájékoztatón közölte, hogy közös megegyezéssel távozik.

December közepén egybehangzó amerikai sajtóhírek alapján arról cikkeztünk, hogy az idény végeztével a New England Patriots meneszti hatszoros Super Bowl-győztes főedzőjét – a védelmi koordinátorként kétszeres bajnok –, Bill Belichicket. Az NBC Sports akkor azt írta, hogy a Patriots tulajdonosa, Robert Kraft még a 10. fordulóban, az Indianapolis Colts ellen elszenvedett frankfurti vereség után döntött úgy, hogy az idény végeztével a csapatnak elválnak útjai Bill Belichicktől.

Belichick karrierje legrosszabb idényén van túl, a Patriots ugyanis 4–13-as mérleggel zárt az alapszakaszban – az Amerikai főcsoportban egyetlen csapatnak sem volt ilyen kevés győzelme.

Egyelőre kérdéses, mi lesz Belichick sorsa: sokáig úgy hihettük, hogy az Atlantánál köt ki, hiszen kétszer is találkozott a Falcons vezetőségével. Végül azonban nem őt, hanem Raheem Morrist nevezték ki Georgiában.

Belichick utódja is megvan New Englandben: egy nappal a legendás edző távozása után a klub hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi linebackere, Jerod Mayo lesz az új tréner.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik