NBA: sorozatban 25. meccsét bukta el a Detroit Pistons

D. S. B.D. S. B.
2023.12.22. 07:40
null
Cade Cunningham mindent megtett, de ő sem tudta megakadályozni a Pistons újabb vereségét (Fotó: Getty Images)
Tovább írja negatív klubrekordját az egymás után 25. mérkőzését elbukó Detroit Pistons az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), miután a magyar idő szerinti pénteki játéknapon hazai pályán a Utah Jazz is két vállra fektette.

A 28 mérkőzés után mindössze két győzelemmel és 26 vereséggel álló Pistons annak ellenére sem tudott nyerni, hogy 119–111-es Jazz-sikerrel végződő mérkőzés legjobbja a detroitiaktól Cade Cunningham lett 28 ponttal, hét lepattanóval és 10 assziszttal.

A Pistons a mostani, sorozatban elszenvedett 25 vereséggel egy meccsre került attól, hogy beállítsa a liga negatív rekordját, a 2010–2011-es kiírásban ugyanis a Cleveland Cavaliers, a 2013–2014-esben pedig a Philadelphia 76ers 26 egymást követő meccsen maradt nyeretlen, de utóbbi a 2014–2015-ös és a 2015–2016-os idények közötti időszakban is produkált egy ugyanilyen hosszú rossz sorozatot.

A Nyugati főcsoportot vezető Minnesota Timberwolves végig kiélezett mérkőzésen győzött 118–111-re a LeBron Jamest a hivatalos indoklás szerint bokasérülés miatt nélkülöző Los Angeles Lakers ellen, köszönhetően Anthony Edwards 27 és Karl-Anthony Towns 21 pontjának, valamint Rudy Gobert 15 pontos, 13 lepattanós dupla duplájának.

A Milwaukee Bucks Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) remeklésének, 37 pontjának és 10 lepattanójának köszönhetően húzta be 118–114-re az Orlando Magic elleni hazai meccsét, míg a Kawhi Leonardot nélkülöző Los Angeles Clippersben hiába jutott James Harden 23, Paul George pedig 22 pontig, a Oklahoma City Thunder Shai Gilgeous-Alexander 31 pontjával 134–115-re győzni tudott hazai pályán.





Végletekig kiélezett összecsapást hozott a Washington Wizards portlandi meccse, a Trail Blazers ugyanis a hajrában a 41 ponttal záró Anfernee Simons vezérletével majdnem ledolgozta 14 pontos hátrányát, de csak egyenlíteni tudott 114–114-nél, fordítani már nem, így a fővárosiak a 32 pontos Kyle Kuzma vezérletével nyertek 118–117-re.



NBA
ALAPSZAKASZ

Detroit Pistons–Utah Jazz 111–119
Cleveland Cavaliers–New Orleans Pelicans 104–123
Chicago Bulls–San Antonio Spurs 114–95
Memphis Grizzlies–Indiana Pacers 116–103
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 118–114
Oklahoma City Thunder–Los Angeles Clippers 134–115
Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 118–111
Portland Trail Blazers–Washington Wizards 117–118

 

Legfrissebb hírek

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
12 órája

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
2026.03.20. 06:59

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:08

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

A 42 pontos Edwards vetett véget a Minnesota vereségsorozatának – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:26

A Warriors ellen szerezte meg idénybeli 50. győzelmét a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
2026.03.08. 09:05
Ezek is érdekelhetik