NBA: hamarosan eldőlhet Valerio-Bodon Vincent sorsa

Vágólapra másolva!
2023.07.31. 13:35
null
Valerio-Bodon Vincent úgy érzi, az amerikai időszak minden pillanata óriási élmény volt (Fotó: Koncz Márton)
Néhány napon belül eldőlhet, hogy melyik csapatban folytatja pályafutását az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyári ligáját is megjárt Valerio-Bodon Vincent.

 

A dominikai születésű magyar játékos az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, jelenleg két klubbal tárgyalnak a jövőjét illetően.

„Nagyon várom már, hogy minden eldőljön, mert szeretném lezárni ezt az időszakot” – jelentette ki a korábbi U20-as magyar válogatott kosárlabdázó, aki a Boston Celtics színeiben egy mérkőzést játszott a Las Vegasban rendezett nyári ligában, és csapata legjobbja volt 13 ponttal, 6 lepattanóval és 3 gólpasszal az Orlando Magic 94–77-es legyőzésekor.

„Ezt az amerikai időszakot úgy tudnám a legegyszerűbben összefoglalni, hogy minden pillanata óriási élmény volt. Szakmai szempontból a mentalitásom sokat változott, és egyértelmű, hogy fizikailag, valamint labdavezetésben fejlődnöm kell még, ugyanakkor a passzolási készségemet, a flexibilitásomat, valamint a dobótechnikámat kiemelték. Utóbbiról egy alkalommal azt is mondták, hogy a legszebb, amit valaha láttak” – foglalta össze élményeit Valerio-Bodon Vincent, aki legutóbb a Sopron KC játékosa volt, előtte szerepelt már Magyarországon a Honvédban, az Atomerőműben és a DEAC-ban is.

A 22 éves, 201 centiméter magas bedobó májusban részt vett az NBA amatőrbörze előtti felmérőjén Chicagóban, végül a június 22-i drafton nem választotta ki egyik csapat sem.

Eddig egyszer fordult elő, hogy egy amatőrbörzére jelentkezett magyar kosaras játékjogát lefoglalta egy NBA-klub, Hanga Ádámot 2011-ben a San Antonio Spurs választotta ki, ám végül nem ajánlott neki szerződést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik