NHL: gálázott a Golden Knights a döntő második meccsén – videók

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 06:59
null
Könnyedén nyerte a Stanley-kupa-döntő második meccsét a Golden Knights (Fotó: Getty Images)
A három góllal megnyert első mérkőzés után a másodikon még simábban, 7–2-re győzött a Vegas Golden Knights a Florida Panthers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntőjében, így a nevadaiak 2–0-ra vezetnek az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

A Vegas Golden Knights első gólját ezúttal is Jonathan Marchessault szerezte egy emberelőnyös helyzetet kihasználva, de az első meccsen ez az egyenlítésre volt elég, most viszont már hét perc után vezettek a hazaiak, akik a felvonás végén Alex Martinez, majd a második harmad elején Nicolas Roy és Brett Howden góljaival már 4–0-ra húztak el.









A harmadik harmadban ugyan Anton Lundell mindössze 14 másodperc után szépített a Panthersnek, de erre Marchessault második gólja mellett Mike Amadio is válaszolt, az utolsó tíz percben pedig hiába volt eredményes Matthew Tkachuk is, a 7–2-es hazai sikert a második – ezúttal előnyös – góljával Howden alakította ki.





A Panthers az idegenben elveszített két mérkőzés után pénteken hazai pályán javíthat.

NHL, RÁJÁTSZÁS
STANLEY-KUPA-DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Vegas Golden Knights–Florida Panthers 7–2
(2–0, 2–0, 3–2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Vegas Golden Knights javára
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
1 órája

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
Tegnap, 10:15

NHL: Crosby lett a Penguins történetének legeredményesebb hokisa, Marchand-t ünnepelték Bostonban

Jégkorong
2025.10.22. 13:16

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
2025.10.21. 07:27

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
2025.10.20. 08:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35
Ezek is érdekelhetik