NHL: Bo Horvat New Yorkban folytatja pályafutását

2023.01.31. 14:03
null
Bo Horvat csapatot vált (Fotó: Getty Images)
Bo Horvat csapatot vált az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), a Vancouver Canucks egyik kulcsembere a New York Islanders együttesében folytatja pályafutását.

 

A Vancouver egy csereüzlet keretében vált meg a 27 éves támadótól, ennek értelmében Anthony Beauvillier és a finn Aatu Raty érkezett az Islanderstől, valamint egy első körös draftjog is gazdát váltott.

Horvat a 2014–2015-ös szezon óta játszott a Canucksban, amelynek színeiben 621 alapszakasz-mérkőzésen 420 pontot szerzett. A most zajló idényben 49 meccsen 31-szer volt eredményes és 23 gólpasszt adott. A vancouveriek korábbi csapatkapitánya kétszer, 2017-ben és idén került be az All Star-csapatba.

A center február 9-én játszhat volt csapattársai ellen, a Canucks akkor az Islandersnél vendégeskedik.

Legfrissebb hírek

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
6 órája

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
Tegnap, 8:43

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16

NHL: először triplázott a finn hokis a Florida Panthersben – videók

Amerikai sportok
2026.10.31. 07:34

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00