NCAA: 72 pont! – brutálisan kiütötte ellenfelét a Georgia a döntőben

S. B.S. B.
2023.01.10. 15:52
null
Történelmi győzelmet aratott a Georgia (Fotó: The San Diego Union)
Kedd hajnalban rendezték az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokság döntőjét, ahol a Georgia Bulldogs hihetetlen, 65–7-es győzelmet aratott a Texas Christian University Horned Frogs felett, így sorozatban másodjára lett övé a bajnoki cím.


Az első helyen kiemelt Georgia 14–0-as mérleggel zárta az alapszakaszt és a veretlenségi szériája a rájátszásban sem szakadt meg. A Dávid és Góliát harcának kikiáltott ütközet nem szolgált sok izgalommal, az 58 pontos különbség az eddigi legtöbb az NCAA döntők történelmében és 65 pontot sem sikerült még senkinek a táblára pakolnia.

Az elsöprő győzelemnek köszönhetően sorozatban másodjára hódíthatta el a bajnoki címet a Bulldogs, amire a 2012-es Alabama óta egy egyetem sem volt képes.

A georgiai csapatot – a tavalyi idényhez hasonlóan – a már 25 éves irányító, Stetson Bennett vezette, aki összesen 343 yarddal, négy dobott és kettő futott touchdownnal hagyta el a pályát a negyedik negyed kezdetekor.

A mérkőzésen természetesen a Bulldogs híresen erős védelme sem lazsált. Ha nem lenne elég, hogy mindössze hét pontot engedtek, a TCU irányítóját Max Duggan ötször is földre vitték és három labdavesztést is kiharcoltak.


 

Legfrissebb hírek

Ismét Kós Hubert az év egyetemi úszója az Egyesült Államokban

Úszás
2026.04.02. 09:43

Horrorisztikus részletek Ábrahám Minna sérüléséről

Úszás
2026.04.01. 11:09

Kós Hubert 200 yard háton is „világcsúcsot” úszott, sorozatban harmadszor egyetemi bajnok

Úszás
2026.03.29. 09:19

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
2026.03.19. 08:56

Rekordszámú magyar női úszó az amerikai egyetemi úszóbajnokság döntőjében

Úszás
2026.03.17. 15:28

Kós Hubert: Van, hogy elfelejtem, ki vagyok

Úszás
2026.02.25. 08:02

Kós Hubert lett a mezőny legeredményesebb úszója az amerikai egyetemi konferenciadöntőben

Úszás
2026.02.22. 11:43

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17
Ezek is érdekelhetik