NBA: LeBron James karrierje 100. tripla duplája is kevés volt a Grizzlies ellen

D. Á.D. Á.
2021.12.10. 07:05
null
Hiába a történelmi tripla dupla, kikapott a Lakers (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján LeBron James hiába jutott el jutott el karrierje 100. olyan mérkőzéséig, amikor tripla duplának örülhetett, a Los Angeles Lakers meglepetésre így is alulmaradt a Memphis Grizzlies ellen. A Joel Embiid vezette Philadelphia 76ers hazai pályán kapott az Utah Jazztól, a San Antonio Spursnek nem jelentett akadályt a Denver Nuggets.


A Lakers jól kezdte a mérkőzést, hiszen az első negyed után négypontos előnyben volt, ám a második játékrészben a Memphis ellenállhatatlanul játszott, így a szünetre már a hazaiak voltak hatpontos előnyben.

LeBron James 20 pontot, 10 lepattanót és 11 asszisztot jegyzett – ez volt a klasszis kosárlabdázó 100. tripla duplája karrierje során, ám ez is kevés volt a Los Angeles-i együttesnek: bár a fordulás után még volt, hogy a Lakers átvette a vezetést, az utolsó negyedben már nem adott esélyt a hazai csapat, s a Memphis végül 108–95-re győzedelmeskedett.


Joel Embiidnek és a Philadelphia 76ersnek nem volt sok esélye a Nyugati Konferencia harmadik kiemeltjével szemben: az álmoskás kezdés után a Jazz átgázolt a Phillyn, s 118–96-ra nyerni tudott.

Részletes összefoglaló itt!

NBA, ALAPSZAKASZ
Philadelphia 76ers–Utah Jazz 96–118
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 108–95
San Antonio Spurs–Denver Nuggets 123–111

Legfrissebb hírek

NBA: 40 pont Gilgeous-Alexandertől; sorozatban tizenegyedszer nyert a Thunder

Amerikai sportok
5 órája

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
2026.03.18. 08:31

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Fantasztikus végjáték a Thunder–Nuggets meccsen, Jokics tripla duplája kevés volt SGA ellen

Amerikai sportok
2026.03.10. 07:45

LeBron James mind a harminc csapatba eligazolhat? – NBA-legek

Amerikai sportok
2026.03.07. 12:29

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31
Ezek is érdekelhetik