NBA: ez ám az újjászületés! A Rockets sporttörténelmet ír

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.12.06. 07:29
null
Balról Danuel House Jr., Daishen Nix és D.J. Augustin – a houstoni cserék között is kiváló volt a hangulat<br />(Fotó: Getty Images)
A Houston Rockets hazai pályán 118–108-ra verte a New Orleans Pelicanst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján, újfent tanújelét adva, hogy úgy rángatja ki magát az idény eleji válságból, ahogyan a nagy amerikai ligák történetében csapat korábban még sohasem.

 

Az egyaránt 23 pontig jutó Eric Gordon és Christian Wood vezérletével kiharcolt vasárnapi siker a houstoniak egymást követő hatodik győzelme volt.

A NBA, az NHL, az MLB és az NFL statisztikáival foglalkozó EliasSports összesítése szerint a négy nagy liga történetében a Rockets az első csapat, amelyik 15 meccses vereségszéria után képes volt egymás után hat mérkőzést megnyerni.

EZ VOLT SOROZATBAN A HATODIK


A MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Utah Jazz 108–109
Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 127–130
Toronto Raptors–Washington Wizards 102–90
Houston Rockets–New Orleans Pelicans 118–108

Legfrissebb hírek

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28

Curry és Butler vezérletével elvette a Houston pályaelőnyét a GSW – videók

Amerikai sportok
2025.04.21. 07:23

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03
Ezek is érdekelhetik