NFL: simán nyert a Los Angeles Rams a Seattle Seahawks ellen

SZ. R.SZ. R.
2021.10.08. 07:44
null
Nem tudta megállítani a Seahawks a Ramst (Fotó: Getty Images)
Nagyszerű harmadik játékrésznek köszönhetően, hátrányból 26–17-re győzte le a Los Angeles Rams a Seattle Seahawksot a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójának nyitó mérkőzésén

A mérkőzés előtt két győzelemmel és két vereséggel álló Seahawks a pont nélküli első játékrészt követően megszerezte az előnyt D. K. Metcalf passzolt touchdownjával – aki így egymás után három héten tudott TD-t szerezni –, így hiába szerzett mezőnygólt még a nagyszünet előtt Matt Gay, a folytatásnak 7–3-as állásnál vághattak neki a felek.

A harmadik negyed aztán megalapozta a Rams győzelmét, hiszen 11 perc alatt két touchdownt és egy extra pontot is láthatott a közönség, amelyekkel 13–0-ra megnyerte a játékrészt a vendégcsapat. A záró játékrészben aztán mindkét együttes egyaránt tíz pontot szerzett, így a Los Angeles 26–17-re győzött.

A mérkőzés legjobbja Robert Woods, a vendégek elkapója volt, aki a legtöbb yarddal (150), elkapással (12) és céllal (14) fejezte be a találkozót.

A Los Angeles Rams öt mérkőzés után négy győzelemmel és egy vereséggel a Nyugati Divízió második helyén áll, míg a Seattle Seahawks az utolsó.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
Seattle Seahawks–Los Angeles Rams 17–26

Legfrissebb hírek

Csapatot vált a Super Bowl legjobbja – beindult az átigazolási időszak az NFL-ben

Amerikai sportok
2026.03.10. 12:22

A következő hetekben alakulnak ki az NFL leendő bajnokcsapatai – így néz ki a holt idény

Amerikai sportok
2026.02.17. 13:39

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Rekordok, hivatalos esküvő és dollármilliókat besöprő fogadó a Super Bowlon

Amerikai sportok
2026.02.10. 16:25

„A védelem nyeri a bajnokságot, ez megmutatkozott most is” – Jaxon Smith-Njigba a Super Bowl-győzelem után

Amerikai sportok
2026.02.09. 05:15

Szembejött a valóság a Patriotsszal: másodszor nyert Super Bowlt a Seahawks

Amerikai sportok
2026.02.09. 04:26

Super Bowl: elképesztő hamburger és a szokásos őrült árak – kép

Amerikai sportok
2026.02.09. 02:01

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
2026.02.08. 14:43
Ezek is érdekelhetik