NFL: megőrizte veretlenségét a Cardinals, kikapott a Pats

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.18. 09:10
null
Jadeveon Clowney (90) ülteti le Kyler Murrayt (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 6. fordulójának magyar idő szerint vasárnap késő esti és hétfő hajnali mérkőzésein az Arizona Cardinals megtartotta veretlenségét, míg a New England Patriots kikapott a Dallas Cowboystól.
A Cardinals gyorsan egyértelművé tette Clevelandben, hogy a győzelemért jött: az arizonaiak húszpontos előnyt szedtek össze azelőtt, hogy a Browns egyáltalán elkezdte termelni a pontokat. Kyler Murray Cards-irányító 229 yardot és 4 TD-átadást tett be a közösbe, míg a túloldalon Baker Mayfield egyszer a levegőben (interception) és kétszer a földön (fumble) is elveszítette a labdát, így nem is lehetett sok kérdés a győztes kilétét illetően. Az Arizona 2015 óta először nyert meg sorozatban hat mérkőzést – akkor főcsoportdöntőbe jutott a csapat.

A Dallas Cowboys a New England Patriots ráadásbeli legyőzésével szerezte meg idénybeli ötödik győzelmét. Mint azt a hosszabbítás ténye is mutatja, kifejezetten szoros volt a mérkőzés – az első félidőben szinte végig a New England vezetett. A 445 passzolt yardot elérő Dak Prescott vezette Dallas a harmadik negyedben került először előnybe, a negyedik játékrészben 3 touchdown és egy mezőnygól után jutottunk el a ráadást hozó döntetlenig. Az első támadássorozat végén a Pats puntolni kényszerült, a Cowboys viszont TD-t szerzett, így megnyerte a meccset.


A Pittsburgh Steelers szintén hosszabbításban győzte le a Seattle Seahawkst, ezzel 3–3-ra javítva saját, 2–4-re rontva ellenfele mérlegét. A Denver Broncos későn kezdte meg a felzárkózást, így kikapott hazai pályán a Las Vegas Raiderstől.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ

Cleveland Browns–Arizona Cardinals 14–37
Denver Broncos–Las Vegas Raiders 24–34
New England Patriots–Dallas Cowboys 29–35 (hosszabbítás után)
Pittsburgh Steelers
–Seattle Seahawks 23–20 (hosszabbítás után)

KÉSŐBB
Kedd, 2.15: Tennessee Titans–Buffalo Bills (Tv: Arena4)

KORÁBBAN
Jacksonville Jaguars–
Miami Dolphins 23–20
Baltimore Ravens–
Los Angeles Chargers 34–6
Carolina Panthers–Minnesota Vikings
Chicago Bears–Green Bay Packers 14–24
Detroit Lions–Cincinnati Bengals 11–34
Indianapolis Colts–
Houston Texans 31–3
New York Giants–Los Angeles Rams 11–38
Washington Football Team–Kansas City Chiefs 13–31

Philadelphia Eagles–Tampa Bay Buccaneers 22–28

 

 

 

Legfrissebb hírek

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
14 perce

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
17 órája

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

A havas védőcsata után a New England Patriots jutott elsőként a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 00:24

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik