NBA: oltás nélkül nem számolnak Irvinggel a Netsnél

Cs. B.Cs. B.
2021.10.12. 21:02
null
A játékos egyelőre nem kívánja elárulni, hogy be van-e oltva a koronavírus ellen (Fotó: Getty Images)
A Brooklyn Nets kosárlabdacsapata nem számít egyik legnagyobb sztárjára, Kyrie Irvingre, amíg nem igazolja, hogy be van oltva a koronavírus ellen – közölte az MTI.

 

Az észak-amerikai profi ligában (NBA) érdekelt klub kedden közölte, hogy az olimpiai bajnok játékos majd akkor léphet ismét pályára és edzhet együtt társaival, ha teljesen beoltatja magát. Irving egyelőre nem kívánja elárulni, hogy oltva van-e vagy sem.

A New York-i előírások szerint egy olyan sportolónak, aki közönség előtt nyilvános helyen szerepel, legalább egy oltással rendelkeznie kell a koronavírus ellen.

A klub jelezte, hogy a városi rendelkezések szerint Irving nem számít teljes jogú játékosnak, és nem akarják részmunkaidőben – azaz csak az idegenbeli mérkőzéseken – foglalkoztatni.

Az NBA-játékosoknak nem kötelező az oltás, ugyanakkor az oltottakhoz képest több koronavírusteszten kell átesniük, illetve egyes helyeken korlátozásokra számíthatnak. A liga rendelkezése alapján nem kell fizetést adni olyan esetekben, amikor a játékos maga tehet arról, hogy nem léphet pályára. Ennek értelmében a Brooklyn a hazai meccsek kihagyásáért most nem fizet Irvingnek.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
2026.09.25. 09:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25