NHL: kérte, hogy ne draftolják, mégis elvitte a Montreal

V. J.V. J.
2021.07.24. 19:19
null
Meglepő döntés született az NHL draftján (Fotó: Getty Images)
A kanadai Logan Mailloux játékjogát annak ellenére foglalta le az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) amatőr választásán a Montreal Canadiens, hogy a 18 éves hátvéd azt kérte, ne draftolják, ugyanis korábban bűncselekményt követett el.

 

Mailloux az előző idényben – mivel hazájában a koronavírus-járvány miatt állt a juniorbajnokság – Svédországban szerepelt. Ott viszont olyan fotót osztott meg a játékostársai körében, amelyen egy hölgy szexuális aktus közben volt látható, és a nő nem egyezett bele a fénykép továbbközlésébe. Emiatt a kanadai jégkorongozót elítélték, és most azt kérte, hogy az NHL-es drafton senki ne válassza ki, mert méltatlannak tartja magát erre.

Az idén döntős Montreal azonban lecsapott rá a 31. helyen. A Canadiens főigazgatója, Marc Bergevin elmondta, azért döntöttek mégis így, mert nagyra értékelték, hogy a fiatal játékos maga állt ki a nyilvánosság elé, egyértelműen felfogta, mit követett el, és megbánta tettét. Hozzátette: második esélyt kívánnak adni Mailloux-nak, és valóban szeretnének vele együttműködni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: a Flyers sem állíthatta meg a címvédőt

Amerikai sportok
2026.10.12. 06:25

NHL: Kaprizov négy ponttal zárt, a Minnesota legyőzte a Floridát

Amerikai sportok
2026.10.11. 08:41

Az egész szezonra kidőlt a New York Rangers gólszerző kapusa

Amerikai sportok
2026.10.10. 19:48

NHL: klub- és ligatörténelmet is írt a Columbus kapusa

Amerikai sportok
2026.10.10. 07:40

NHL: az első mesterhármas legyen klasszikus! – nyert is vele a címvédő Hurricanes

Amerikai sportok
2026.10.09. 08:24

NHL: a Capitals legyőzte a Penguinst Ovecskin utolsó hazai idénynyitóján

Amerikai sportok
2026.10.08. 09:14

NHL: hatalmas fordítás Torontóban, szintén pazar talpra állás Buffalóban

Amerikai sportok
2026.10.07. 10:10

NHL: a Winnipeg elsöprő hajrával vette el a Pittsburgh veretlenségét

Amerikai sportok
2026.10.06. 10:27