NHL: háromszoros Stanley-kupa-győztessel erősített a Chicago

2021.07.28. 20:34
null
Marc-Andre Fleury az előző idényben a legjobb volt (Fotó: Getty Images)
A háromszoros Stanley-kupa-győztes, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) elmúlt idényében a legjobb kapusnak választott Marc-Andre Fleury a Chicago Blackhawksban folytatja pályafutását – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI azt írja, az évi 7 millió dollárt kereső kiválóságot a Vegas Golden Knights cserélte el, mert a klub másik hálóőrével, Robin Lehnerrel – akinek a bére 5 millió dollár – együtt túl sok a fizetésük, és így próbálnak meg másoknak helyet biztosítani a fizetési maximum (salary cap) mellett.

A kanadai Fleury 2009-ben, 2016-ban és 2017-ben nyert Stanley Kupát a Pittsburgh Penguinsszel, majd utána került át az akkor újonc Vegashoz. Pályafutása során 492 győzelmet aratott, ezzel az örökrangsor harmadik helyén áll Martin Brodeur (691) és Patrick Roy (551) mögött.

Az ugyancsak háromszoros bajnok (2010, 2013, 2015) Brent Seabrook viszont elhagyta a Chicagót, és a címvédő, tavaly is Stanley Kupa-győztes Tampa Bay Lightninghoz került Tyler Johnsonért cserébe – tette hozzá az MTI.

A Colorado Avalanche-nek sikerült szerződést hosszabbítania egyik legjobbjával, Gabriel Landeskoggal, aki az elmúlt idényben 54 alapszakasz-mérkőzésen 52 pontot (20 gól, 32 gólpassz), és 10 rájátszás-találkozón 13 pontot (4, 9) termelt. A 28 esztendős svéd csatár 8 évre 56 millió dollárt kap majd – tekintette előre a távirati iroda.

Legfrissebb hírek

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12