Gyász: kiugrott a pezsgőfürdőből, elcsúszott, elhunyt az NHL-kapus

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 17:41
null
Matiss Kivlenieks 24 éves volt (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) szereplő Columbus Blue Jackets hivatalos honlapján tudatta, hogy vasárnap éjjel elhunyt a csapat lett válogatott kapusa, Matiss Kivlenieks.

 

 

A Columbus hivatalos honlapján csupán „tragikus balesetként” hivatkozik a történtekre, együttérzéséről biztosítva a 24 éves korában elhunyt kapus családtagjait, barátait.

Az ESPN a helyi rendőrségre hivatkozva azt írja, egy meghibásodott tűzijáték vezethetett a balesethez. A sportlapnak nyilatkozó Jason Meier szavaiból sem derül ki egyértelműen minden részlet – a rendőrség továbbra is vizsgálja a körülményeket –, ám annyi igen, hogy Kivlenieks egy baráti társasággal együtt pezsgőfürdőzés közben élvezte a tűzijátékot, amikor valami meghibásodott, a társaság tagjai hirtelen kiugrottak a jacuzziból, a kapus megcsúszott, és olyan szerencsétlenül verte be a fejét a betonba, hogy hiába érkeztek ki a mentősök rövid időn belül, már nem tudtak segíteni a játékoson.

Kivlenieks az előző idényben két mérkőzésen kezdett az NHL-ben, az elmúlt idényekben többnyire a Cleveland Monsters AHL-es farmcsapatban kapott lehetőséget.

A lett válogatottal a 2018-as és a 2021-es világbajnokságot is megjárta, igaz, előbbin nem lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
6 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
7 órája

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
11 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
Tegnap, 11:02

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
Tegnap, 9:10

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2026.02.03. 07:53
Ezek is érdekelhetik