NHL: otthon kapott ki a címvédő Tampa Bay Lightning

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.03.31. 08:24
null
Ismét kikapott a címvédő (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Lightning 3–1-re kikapott otthon a Columbus Blue Jacketstől az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.
A címvédő egymást követő harmadik vereségét szenvedte el, ez a mostani szezonban először fordult vele elő. A Columbus lett kapusa, Elvis Merzlikins 37 védéssel zárt – ebből 20-at a második harmadban produkált –, gólszerző csapattársai közül pedig David Savard közel két év után, 108 meccset követően talált ismét a kapuba az alapszakaszban.

Jól kezdett a Washington Capitals a New York Rangers otthonában, a ötödik percben már 2-0-ra vezetett. A házigazdák az első harmadban még csak szépíteni tudtak, a záró felvonásban lőtt négy góljukkal azonban már fordítottak is. A fővárosiak három győzelem után maradtak alul ismét.

Mackenzie Blackwood hiába mutatott be 44 védést, a New Jersey Devils szétlövés után kikapott a Boston Bruinstól. A rávezetést 2-0-ra nyerték a házigazdák, akiknél a kapus Jaroslav Halak mindkét Devils-játékos próbálkozását hárította a szétlövésben.

Carter Verhaeghe két góllal, Szergej Bobrovszkij 35 védéssel járult hozzá a Florida Panthers 4-1-es győzelméhez a Detroit Red Wings ellen.

A Montreal "lenullázta" a vendég Edmontont. Az erőtlen támadójátékot bemutató Oilersszel szemben a Canadiens kapusa, Carey Price 17 védéssel is shutouthoz jutott, a mostani szezonban először, 14 éves NHL-karrierje során pedig 49. alkalommal.

A Carolina hiába veszélyeztette a kaput kétszer annyiszor, mint a Chicago (32-16), a mérkőzésen 2-1-re a házigazda Blackhawks bizonyult jobbnak, és ezzel megszakította a Hurricanes három mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát.

A Nashville kétszer egyenlített, majd Eeli Tolvanen 62. percben szerzett találatával hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég Dallas Starst. A Predators sorozatban hatodik győzelmét aratta.

JÉGKORONG, NHL
ALAPSZAKASZ

Tampa Bay Lightning–Columbus Blue Jackets 1–3
Boston Bruins–New Jersey Devils 5–4 – szétlövéssel
Florida Panthers–Detroit Red Wings 4–1
Montreal Canadiens–Edmonton Oilers 4–0
New York Rangers–Washington Capitals 5–2
Chicago Blackhawks–Carolina Hurricanes 2–1
Nashville Predators–Dallas Stars 3–2 – hosszabbítás után
Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25