NHL: menesztette vezetőedzőjét a Montréal

Vágólapra másolva!
2021.02.24. 16:50
null
Claude Julien búcsút kellett intsen a Canadiens kispadjának (Fotó: Getty Images)
Menesztették Claude Julient, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Montréal Canadiens vezetőedzőjét.

 

A patinás klub szerdán jelentette be, hogy a rossz eredmények miatt szerződést bontott a Claude Julien vezetőedzővel, valamint Kirk Muller másodedzővel. Ideiglenesen Dominique Ducharme kapott megbízatást a vezetőedzői posztra, akinek egyik segítője Alex Burrows lesz.

A Montréal jól kezdte a koronavírus-járvány miatt csak január közepén indult szezont, ám a legutóbbi tíz összecsapásából csak négyet tudott megnyerni, sorozatban három vereséggel a kanadai csoportban visszacsúszott a 4. helyre, és legutóbb szétlövésben kikapott a sereghajtó Ottawa Senatorstól.

A 60 éves Julien három szakaszban 201 győzelmet, 175 alapjátékidős és 50 hosszabbításos vereséget, valamint tíz döntetlent ért el a Canadiensszel. A Boston Bruinsszal 2011-ben Stanley Kupát nyert, míg 2009-ben őt választották az év edzőjének.

A 47 éves Ducharme az elmúlt két idényben másodedzőként dolgozott Montréalban, a kanadai junior válogatott szövetségi kapitányaként nyert világbajnoki arany- és ezüstérmet, míg hazája junior ligájában volt bajnok a Halifax Mooseheads együttesével.

A gárda legközelebb magyar idő szerint péntek hajnalban lép pályára a Winnipeg Jets otthonában.

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
Tegnap, 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik