NHL: megint fordított a Stars, és ez már nagydöntőt ért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 07:22
null
Ilyen odaadó védekezés kellett a dallasiak döntőbe jutásához (Fotó: Getty Images)
A Dallas Stars hosszabbítást követően 3–2-re legyőzte a Vegas Golden Knights legénységét az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hétfői játéknapján, ezzel összesítésben 4–1-re megnyerte a Nyugati főcsoport döntőjét, és bejutott a Stanley-kupáért zajló fináléba. A Stars húsz év után mérkőzhet meg ismét a trófeáért.

 

Chandler Stephenson és Reilly Smith góljával a harmadik harmad elején már 2–0-ra vezetett a Vegas, Jamie Benn a játékrész derekán szépített, majd Joel Kiviranta az 57. percben egyenlített emberelőnyből. Gyenyisz Gurjanov a hosszabbítás negyedik percében ütötte be éles szögből a rövidbe a Dallas nagydöntőbe jutását jelentő gólt, ugyancsak emberfórból.

GURJANOV GYŐZTES GÓLJA


Az idei rájátszásban a Dallas nyolcadszor nyert meg olyan mérkőzést, amelyiken vesztésre állt, ezzel beállította a döntőig vezető úton elérhető ligarekordot. Ha a Stanley-kupért vívott párharc mérkőzéseit is beleszámítjuk, akkor 11 fordítás a ligacsúcs, 2008–09-ben a Pittsburgh Penguins állította fel.

A Stars ötödször jutott be a nagydöntőbe; 1999-ben elhódította a serleget, háromszor (1981, 1991, 2000) elveszítette a csatát.

Az idei rájátszás keleti ágának döntőjében a Tampa Bay Lightning összesítésben 3–1-re vezet a New York Islanders ellen. Az ötödik meccs magyar idő szerint szerdára virradóra lesz.

A koronavírus-járvány miatt az NHL rájátszása két helyszínen zajlik; a nyugati ág a fináléval együtt Edmontonban ment le, a keleti ág csapatai Torontóban csatáznak.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
FŐCSOPORTDÖNTŐ

Vegas Golden Knights–Dallas Stars 2–3 (1–0, 0–0, 1–2, 0–1) – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Stars javára

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: az NHL elnöke aggódik a hokitorna miatt

Jégkorong
7 órája

NHL: Ovecskin két gólpasszt adott a Los Angeles Kings ellen

Amerikai sportok
16 órája

NHL: Toffoli-show San Joséban, kilencgólos meccsen nyert a Sharks

Amerikai sportok
2025.12.02. 08:10

NHL: háromgólos hátrányból fordított a Chicago

Amerikai sportok
2025.12.01. 07:55

NHL: hetet vágott az Avalanche és a Maple Leafs

Amerikai sportok
2025.11.30. 09:40

NHL: a Minnesota legyőzte a Coloradót a csúcsformában játszó csapatok rangadóján

Amerikai sportok
2025.11.29. 07:35

NHL: a Rangers és az Avalanche tovább száguld, Ovecskin újra betalált

Jégkorong
2025.11.27. 08:10

NHL: simán nyert a Dallas Edmontonban

Amerikai sportok
2025.11.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik