NFL: két csapat felkészülését is bemutatja a Hard Knocks

I. SZ.I. SZ.
2020.06.18. 20:13
null
Aaron Donald, a Los Angeles Rams sztárja a Hard Knocks kamerái előtt készülhet az idényre (Fotó: AFP)
A sorozat történetében először két NFL-gárda idény előtti felkészülését mutatja be a közönségnek a 2001 óta minden évben futó Hard Knocks. A széria az idén a két Los Angeles-i csapat, a Rams és a Chargers augusztusi hétköznapjait tárja a nézők elé.

A Rams legutóbb 2016-ban szerepelt a Hard Knocksban, míg a Chargersnek ez lesz az első megjelenése az NFL és az HBO közös produkciójában, amely betekintést enged a klubok működésébe, és évek óta látható az NFL-t Magyarországon közvetítő Sport Tv műsorán is.

A csütörtöki bejelentésben nem tértek ki a koronavírus okozta esetleges újdonságokra, azt ugyanis jelenleg nem lehet megjósolni, hogy mi változik még az augusztusi forgatásig.

A Rams és a Chargers más helyszínen lesz, nem közösen készül, viszont a két klub az idén költözik be az új Los Angeles-i szuperarénába, a SoFi Stadionba.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
2026.09.23. 20:24

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

Hazai környezetben iskolázta le a Giantset a Los Angeles Rams – videó

Amerikai sportok
2026.09.22. 07:50

Retteghetnek a riválisok, a Kansas City csodafegyvert talált

Amerikai sportok
2026.09.15. 16:46

Fölényes győzelemmel kezdte az idényt Melbourne-ben a San Francisco

Amerikai sportok
2026.09.11. 07:36

MVP-k csatája, Super Bowl-visszavágók és játékosbosszúk – 12 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2026.09.09. 14:56

NFL: a Kansas City visszazárkózna az Amerikai főcsoport élmezőnyébe

Amerikai sportok
2026.09.09. 09:24

NFL: a Rams all-int mondott, favoritként várja az új idényt

Amerikai sportok
2026.09.08. 14:42