NBA: LeBron James szerint rövidülhet az NBA-idény

2020.03.27. 08:43
null
LeBron James szerint rövidíthetnek az NBA-idényen. (Fotó: AFP)
Nem jelent előnyt a váratlanul jött szünet LeBron James, a Los Angeles Lakers 35 éves sztárkosarasa számára.

„Az emberek általában azt hiszik, hogy a korom miatt jól jön a pihenő, De ez éppen fordítva van. Amikor leálltam a játékkal, a testem azt kérdezte: Mi a fenét csinálsz?" – nyilatkozott James.

Hozzátette, éppen a szezon közepén tartott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA), így teljesen váratlanul jött mindenki számára a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet.

James szerint nehéz lesz megoldani a bajnokság folytatását.

„Az embernek legalább öt-tíz komolyabb meccsre van szüksége az újrakezdés előtt. Nem lehet tesztmérkőzésekkel nulláról száz százalékra ugrani, ezt egyik csapat sem tudja megoldani" – mondta a háromszoros NBA-bajnok kosaras, akit szintén háromszor választottak a döntő legjobbjának.

LeBron James szerint elképzelhető, hogy rövidített formában fejeződik be az NBA, ez esetben a most rájátszást érő helyen álló csapatok mérkőznének meg a bajnoki címért.

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
Tegnap, 17:04

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
2026.05.02. 08:55

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39