NHL: már megint egy elsöprő hajrá, itt az új Panthers-rekord

MTI, K. Zs.MTI, K. Zs.
2020.02.04. 07:37
null
Mark Pysyk először ütött három gólt az NHL-ben (Fotó: NHL Twitter)
Folytatta jó szereplését a Florida Panthers az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL): a legutóbbi nyolc meccséből a hetediket megnyerő floridaiak a Toronto Maple Leafs vendégeként győztek 5–3-ra magyar idő szerint keddre virradóra.

 

A Panthers a harmadik harmad elején kapott góllal 1–3-ra állt, ezt követően négyszer betalálva fordította meg a meccset. Az NHL-karrierje első mesterhármasát elkönyvelő, szélsőként is bevethető, de alapvetően hátvéd Mark Pysyk ebben az időszakban ütött kettőt a három góljából. Szergej Bobrovszkij 31 védéssel járult hozzá a győzelemhez.

A Floridának ebben a szezonban ez volt a negyedik olyan harmadik harmadja, amelyikben többgólos hátrányt ledolgozva harcolta ki a győzelmet – ez új klubrekord.

A Dallasban Joe Pavelski a 9. percben két gólt lőtt emberelőnyből; előbb nyolc, majd 16 másodperc kellett a vendégcsapatnak ahhoz, hogy kihasználja a fórt. A házigazda New York Rangers hiába egyenlített még az első harmad végén, sorozatban lőtt három találattal meglépett a Stars, a vendéglátók harmadik fórgóljukkal csak csökkenteni tudták a különbséget. A Rangers rutinos svéd kapusa, Henrik Lundqvist az első két harmadban 15 lövésből négy gólt kapott, a záró játékrészre le is cserélték.

A Philadelphia kapusa, Brian Elliott 16 lövést védett, és hibátlan teljesítménnyel zárt – karrierje során 40. alkalommal –, a Flyers pedig 3–0-ra nyert Detroitban. A Red Wings a harmadik harmadban úgy kapott két gólt, hogy emberelőnyben volt – a vendégek a harmadik góljukat már az üres kapuba lőtték. A detroiti alakulat sorozatban a kilencedik vereségét szenvedte el, s ezeken a meccseken csak egyszer szerzett pontot.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Rangers–Dallas Stars 3–5
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 3–5
Detroit Red Wings–Philadelphia Flyers 0–3

Legfrissebb hírek

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

NHL: rekordokat hozó őrült meccsen került előnybe a Vegas a döntőben

Amerikai sportok
2026.06.07. 07:25

NHL: hosszabbításban dőlt el, egyenlített a Carolina a Vegas ellen

Amerikai sportok
2026.06.05. 07:30

NHL: idegenbeli Vegas-sikerrel indult a csata a Stanley-kupáért

Amerikai sportok
2026.06.03. 07:25

NHL: ismét győzött, így bejutott a döntőbe a Carolina Hurricanes

Amerikai sportok
2026.05.30. 08:21

Gyász: elhunyt a négyszeres Stanley-kupa-győztes Claude Lemieux

Jégkorong
2026.05.28. 21:04

Négygólos montréali sikerének köszönhetően egy lépésre a nagydöntőtől a Hurricanes – videó

Amerikai sportok
2026.05.28. 07:06
Ezek is érdekelhetik