NBA: Michael Jordan szerint Curry még nem „halhatatlan”

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.23. 09:53
null
Michael Jordan természetesen már „halhatatlan” – de az lesz-e Curry is? (Fotó: AFP)
Az NBA legendája sokakat megdöbbentett legutóbbi interjújában adott válaszával. Szerinte Stephen Curry még nem lehet a kosárlabdázó Hírességek Csarnokának tagja.

 

Michael Jordan főleg a családjáról és jövőbeli terveiről beszélt a One on One-nak adott interjújában, a beszélgetés közben azonban szóba került az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) sztárja, Stephen Curry is, akiről őszinte, de annál meglepőbb véleményt formált MJ.

„Ő nagyszerű játékos, de úgy gondolom, hogy nem Hall of Famer. Egyelőre nem az” – mondta a hatszoros bajnok, ötszörös alapszakaszbeli MVP Jordan, aki jelenleg a saját nevével fémjelzett brandje mellett a Charlotte Hornets NBA csapatának tulajdonosa.

Az 56 éves legenda kijelentése sokakat sokkolt, hiszen Stephen Curry még csak 31 éves, de már kétszeres alapszakaszbeli MVP és háromszoros bajnok az NBA-ben, ráadásul ötször is döntőzött már a Golden State Warriorsszal. Emellett minden idők harmadik legtöbb bedobott triplája fűződik a neve mellé.

A kosárlabdázók Hírességek Csarnokába csak olyan játékosok kerülhetnek be, akik már legalább öt éve visszavonultak, így Curry neve is csak ezután jöhetne szóba. A legtöbb szakértő, rajongó és jelenlegi Hall of Famer szerint azonban a Warriors sztárjának már most biztosított helye van a sportág halhatatlanjai között.

Legfrissebb hírek

Nyert a Warriors otthonában, és továbbra is hasít a címvédő OKC – videó

Amerikai sportok
14 órája

LeBron James visszatért, a Lakers 140 pontot szerezve nyert – videók

Amerikai sportok
2025.11.19. 08:50

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
2025.11.15. 09:07

Még mindig hibátlan az OKC, tovább robog a Chicago – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 08:41

Bostonban nyert a Houston, a GSW ellen szerezte meg első győzelmét a tavalyi döntős Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.11.02. 09:30

Sarr és Maxey is dupla duplázott, a 76ers a ráadásban tudott nyerni Washingtonban

Amerikai sportok
2025.10.29. 08:04

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
2025.10.24. 08:33

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
2025.10.22. 09:11
Ezek is érdekelhetik