NBA: alaposan átrendeződtek a viszonyok a ligában

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2019.10.22. 15:11
null
Russell Westbrook új csapatban, a Houstonban tündökölhet a másik MVP, James Harden mellett (Fotó: Reuters)<br />
Átrendeződtek az erőviszonyok, két masszív bázis is létesült Los Angelesben, miközben a legutóbbi nagydöntősök meggyengültek.

 

Az még nem biztos, hogy az észak-amerikai profi liga legizgalmasabb idényeinek egyike következik, az viszont elég tisztán látszik, hogy ennyire még sosem kapták fel a rajtot, és sosem tekintettek ilyen őrületes várakozással a kezdődő évad elé. Éppenséggel van is alapja, a klasszisok jobbra-balra vándoroltak a nyáron.

NEM ISMÉTLŐDIK MEG A DÖNTŐ

Ott hagytuk abba júniusban, hogy a sérülésektől tizedelt, sorrendben ötödik nagydöntőjébe jutó Golden State Warriors nem tudott átlépni a nehézségeken, és kikapott a története első győzelmét megszerző kanadai Toronto Raptorstól. Nos, az lehetetlen, hogy újra ez a két gárda játssza a finálét...

Elhagyta a GSW-t Kevin Durant, elülsőkeresztszalag-szakadásából februárra gyógyul meg Klay Thompson, s bár érkezett egy nagy név D'Angelo Russell személyé­ben, ő és Stephen Curry nem jeleskednek annyira védekezésben, hogy még a szintén lelépő korábbi döntős MVP-t, Andre Iguodalát is pótolni tudják. A playoffba azért elviszi őket Steve Kerr, ott meg veszélyes ellenfél lesz bárkire a Warriors.

A Raptorst a döntő legértékesebb játékosa, Kawhi Leonard hagyta el, ezzel gyakorlatilag szerte is foszlottak reményei az előttünk álló idényre. Ő a Los Angeles Clippershez, a dobógép Danny Green a Lakershez ment, helyükre nem érkezett érdemi erősítés, a két kulcsjátékos, Marc Gasol (aki világbajnokságot is nyert a nyár végén) és Kyle Lowry már túl vannak pályafutásuk zenitjén.
Az előző mondatban viszont említettünk két olyan csapatot, amelyeket a bukmékerek a legesélyesebbnek tartanak a bajnoki cím megszerzésére, ráadásul ugyanabban a városban leledzenek.

A Clippersbe nem tudnánk belekötni, egyetlen nehézsége a Boston Celticsszel 2008-ban bajnok Doc Rivers edzőnek, hogy Paul George feltehetően kihagyja az idény első tíz mérkőzését. Egyébként nagyszerű keret áll a szakember rendelkezésére: Leonardnak és George-nak a mindenkori legjobb hatodik ember, Lou Williams segíthet a padról, a magasposztokon is megvannak, tele a keret jó védőkkel – azaz nagyon ígéretes a kezdet.

Ahova Kawhi Leonard megy, arany terem – a Clippersnél is ebben bíznak (Fotó: Reuters)
Ahova Kawhi Leonard megy, arany terem – a Clippersnél is ebben bíznak (Fotó: Reuters)

TOVÁBBRA SEM LESZNEK BAJNOKOK

Optimizmusunk kevésbé érvényes a Lakersre és a Houston Rocketsre, noha mindkettő nagy nevekből áll (ahogy a Nyugati konferencia csapatainak jelentős része is). A Lakers esetében Anthony Davis nyári érkezése kiemelendő faktor, ám első sorában – Kyle Kuzmát nem számítva – csupa leharcolt veterán található, ugyanakkor Frank Vogel személyében végre van edzője a csapatnak. LeBron Jamesen rengeteg múlik, a rájátszásról most biztosan nem maradnak le az aranysárga-lilák, de sokkal komplexebbnek tűnik a Clippers.

A Rockets korunk öt legnagyobb szupersztárjából kettőt birtokol: James Harden és Russell Westbrook is nyerte már el az alapszakasz legértékesebb játékosának járó díjat, bajnok viszont még egyikőjük sem volt. Nem is a most következő idényben lesznek, mert bár vélhetően jó alapszakaszt zár az együttes, a rájátszásban a Portland Trail Blazers vagy a Utah Jazz is megtréfálhatja – már az első vagy a második körben.

Eddig hat nyugati csapatot soroltunk fel, mondunk még kettőt, amelyek bejuthatnak a playoffba: a továbbra is Gregg Popovich által gardírozott San Antonio Spurs, amelybe visszatér a térdsérüléséből felépült Dejounte Murray, és a nagyon bő, kiegyensúlyozott keretű Sacramento Kings. Küzdeni fog a legjobb nyolcért a két sztárt is felvonultató Dallas Mavericks, a kifilézett, de Chris Pault begyűjtő Oklahoma City Thunder, a Nikola Jokics húzta Denver Nuggets, no meg esetleg a New Orleans Pelicans.

Bennük a Lakers minden bizodalma: LeBron James és Anthony Davis új szuperduója (Fotó: Reuters)
Bennük a Lakers minden bizodalma: LeBron James és Anthony Davis új szuperduója (Fotó: Reuters)

NINCS „BIKÁBB” KEZDŐ ÖTÖS

A Keleti konferencia kiürült, de négy ütőképes alakulatot így is lehet találni. A regnáló MVP, a görög Janisz Antetokounmpo most már szeretne nagydöntőt játszani a Milwaukee Bucksszal, és oda vágyik a megerősített Philadelphia 76ers is olyan kezdő ötössel, amelynél „bikábbat” nemigen találni (Ben Simmons, Josh Richardson, Tobias Harris, Al Horford, Joel Embiid). Nem lehet leírni a Boston Celticset, amelynek a fiatal magja egy évvel rutinosabb lett, és Kyrie Irving helyett megkapta Kemba Walkert, valamint a Brooklyn Nets is nagyra vágyik, hiszen éppen Irvinget (és DeAndre Jordant) szerezte meg – na meg Kevin Durantet, ám ő Achilles-ín-szakadása után a hírek szerint ebben az évadban nem lép pályára.

Odaérhet még a legjobbak közé a Jimmy Butlert megszerző, igaz, Hassan Whiteside-ot elveszítő Miami Heat, a Malcolm Brogdonnal erősödő Indiana Pacers, a fentebb taglalt Toronto Raptors és a Derrick Rose mozgatta Detroit Pistons is. A többiek közül ki kell emelni a nagyon szép jövőjű Atlanta Hawkst, továbbá az egy-két idény múlva ismét ütőképes Chicago Bullst.

Noha nem valószínű, hogy keleti csapat futhat be a végén, ne feledjük, egy sérülés is döntően átírhatja az erőviszonyokat. Mindenesetre fantasztikus hónapok várnak az NBA rajongóira.

 

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
4 órája

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
2026.04.30. 09:51

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
2026.04.27. 07:30

NBA: a Lakers egy győzelemre került a továbbjutástól

Amerikai sportok
2026.04.25. 08:40

NBA: a Lakers másodszor is legyőzte a Houstont

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:27

Megszorongathatja-e bármelyik csapat az OKC-t, meddig jut a Wembanyama vezette Spurs? – kezdődik az NBA rájátszása

Amerikai sportok
2026.04.18. 14:28

Négy vasemberrel és rekordnézettséggel búcsúzott az NBA alapszakasza

Amerikai sportok
2026.04.18. 12:56

NBA: a Denver befutott harmadiknak Nyugaton, a Toronto csípte el a keleti ötödik helyet

Amerikai sportok
2026.04.13. 08:47
Ezek is érdekelhetik