NFL: túl sok volt a hiba, a Packers kikapott a Seahawkstól

2018.11.16. 07:26
null
A Seattle legyőzte a Green Bayt (Fotó: Corky Trewin/seahawks.com)
A Seattle Seahawks 27–24-re legyőzte a Green Bay Packerst az NFL 11. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Nem indult jól a találkozó a Sahawks szempontjából, a hazaiak futója (Chris Carson) rögtön az első játékban elveszítette a labdát, válaszként a támadását TD-re váltotta a Green Bay (0–7).

Aaron Rodgers remekül kezdett, még az első negyedben kiosztotta második hatpontos átadását is (3–14), a Packers azonban ezt követően egyre többet hibázott – Rodgers a tőle megszokottal ellentétben ezúttal kifejezetten sok rossz döntést hozott, ráadásul Mike McCarthy vezetőedző is sokat bakizott. A vendég Sajtfejűek 21–17-es előnnyel vonulhattak a nagyszünetre, a második félidő viszont már a szenvedésről szólt: a Packers két negyed alatt mindössze három pontot tudott felrakni a táblára!

Öt perccel a vége előtt Russell Wilson TD-vel záruló támadást vezetett, a Seattle 27–24-re fordított, ezzel szemben a Rodgers a Packers nem tudott haladni, elrúgta a labdát, a kifáradt védelem pedig már nem tudta megállítani a Seahawks offense-ét, így maradt a 27–24.

Sikerével a Seattle mérlege 5–5-re módosult, a Green Bay 4–5–1-gyel áll, s egyre távolodik a rájátszástól.

A Seahawks egyébként összesen 173 yardot futott – ez volt sorozatban a hetedik olyan mérkőzése a gárdának, melyen 150 yardnál többet tudott haladni a földön, ez pedig a harmadik leghosszabb széria az elmúlt 40 év során.

Összefoglaló

NFL 2018, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2018. 11. 16., 2.20 Seattle Seahawks–Green Bay Packers 27–24
2018. 11. 18., 19.00 Atlanta Falcons–Dallas Cowboys
2018. 11. 18., 19.00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2018. 11. 18., 19.00 Detroit Lions–Carolina Panthers
2018. 11. 18., 19.00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans
2018. 11. 18., 19.00 Jacksonville Jaguars–Pittsburgh Steelers
2018. 11. 18., 19.00 New York Giants–Tampa Bay Buccaneers
2018. 11. 18., 19.00 Washington Redskins–Houston Texans
2018. 11. 18., 22.05 Arizona Cardinals–Oakland Raiders
2018. 11. 18., 22.05 Los Angeles Chargers–Denver Broncos
2018. 11. 18., 22.25 New Orleans Saints–Philadelphia Eagles
2018. 11. 19., 2.20 Chicago Bears–Minnesota Vikings
2018. 11. 20., 2.15 Los Angeles Rams–Kansas City Chiefs
Szabadnaposok: Buffalo Bills, Cleveland Browns, Miami Dolphins, New England Patriots, New York Giants, San Francisco 49ers
Legfrissebb hírek

A következő hetekben alakulnak ki az NFL leendő bajnokcsapatai – így néz ki a holt idény

Amerikai sportok
2026.02.17. 13:39

A Patset leigázta, de hová helyeznénk a Seahawkst a Super Bowl-győztesek között?

Amerikai sportok
2026.02.14. 10:48

Rekordok, hivatalos esküvő és dollármilliókat besöprő fogadó a Super Bowlon

Amerikai sportok
2026.02.10. 16:25

„A védelem nyeri a bajnokságot, ez megmutatkozott most is” – Jaxon Smith-Njigba a Super Bowl-győzelem után

Amerikai sportok
2026.02.09. 05:15

Szembejött a valóság a Patriotsszal: másodszor nyert Super Bowlt a Seahawks

Amerikai sportok
2026.02.09. 04:26

Super Bowl: elképesztő hamburger és a szokásos őrült árak – kép

Amerikai sportok
2026.02.09. 02:01

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
2026.02.08. 14:43

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.02.08. 12:11
Ezek is érdekelhetik