NBA: LeBron James szabadügynök lesz – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 18:15
null
LeBron James szabadügynökként folytatja, de ez nem jelenti azt, hogy biztosan elhagyja a Clevelandet (Fotó: AFP)
LeBron James, a Cleveland Cavaliers kosárlabdacsapatának szupersztárja nem él a szerződésében szereplő opciós jogával, hanem szabadügynök lesz egybehangzó amerikai sajtóértesülések szerint.

 

 

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legjobb játékosa a kontraktusa szerint 35.6 millió dollárért (10 milliárd forint) maradhatna jelenlegi együttesénél, ám a hírek szerint menedzsere arról tájékoztatta a klubot, hogy James szabadügynökként folytatja, vagyis maga rendelkezik a játékjogával.

A legutóbbi négy nagydöntőben érdekelt, de ezeken a Golden State Warriorst csupán egyszer, 2016-ban legyőző Cleveland legértékesebb kosárlabdázója ettől függetlenül nem biztos, hogy elhagyja együttesét, a Cavaliers tulajdonosának azonban alaposan a zsebébe kell nyúlnia, ha szeretné őt megtartani, hiszen Jamest vélhetően csak egy ötéves, 209 millió dolláros (59 milliárd forint) csúcsszerződéssel tudná magához láncolni.

A 33 éves játékos amerikai idő szerint vasárnap 00.01 órától tárgyalhat más csapatokkal, amelyek közül a legkomolyabb érdeklődőnek a Los Angeles Lakers tűnik.

A háromszoros NBA-bajnok James az elmúlt nyolc szezon mindegyikében döntőt játszott aktuális együttesével, a Miami Heattel, illetve a Clevelanddel.

Legfrissebb hírek

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
Tegnap, 8:55

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

A Cleveland minden idők legnagyobb söprésével jutott tovább az NBA-rájátszás első köréből

Amerikai sportok
2025.04.29. 07:18

NBA: kétmeccses előnyben a Boston és a Cleveland – videók

Amerikai sportok
2025.04.24. 07:06

Curry és Butler vezérletével elvette a Houston pályaelőnyét a GSW – videók

Amerikai sportok
2025.04.21. 07:23

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59
Ezek is érdekelhetik