Másodjára sem adott esélyt a Torontónak a Cavs

Gobodics TamásGobodics Tamás
2016.05.20. 08:20
null
LeBron James és a Cavaliers újabb erődemonstrációt tartott (Fotó: Reuters)
A második találkozón sem volt esélye a Torontónak Clevelandben az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti fináléjában, így LeBron Jamesék sorozatban a tizedik meccsüket is megnyerték az idei rájátszás során és két sikerre vannak a nagydöntőtől.

 

Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 108–89

2–0. Ezúttal szorosabb volt a meccs szűk két negyeden keresztül, bár a Cavs járt előrébb, tartotta magát a Toronto – aztán az első félidőt egy 16–2-es futással zárták le a hazaiak, itt pedig eldőlt a találkozó sorsa. A különbség később átlépte a húsz pontot és a fordulás után végig masszív előnyben játszott a Cleveland, Kevin Love és Kyrie Irving mellett elsősorban LeBron Jamesről szóltak a dolgok – a kiscsatár tripla duplázott (23 pont, 11 pattanó, 11 gólpassz), közben pedig megelőzte Shaquille O'Nealt a playoff pontlistáján, ezzel fellépett a negyedik helyre. Két sima találkozót nyert meg eddig a Cavaliers, így költözhetnek át a felek Torontóba – Tyronn Lue együttese két győzelemre van sorozatban második nagydöntőjétől.

Nem változott semmi. Az első másfél negyedben védekezésben egy kicsit aktívabb, energikusabb tudott lenni a Raptors, de nagyjából ennyivel tudott közelebb kerülni ellenfeléhez a vendégcsapat - a második félidőben végig 15-20 pont körüli hátrányban kosaraztak Biyombóék. Kyle Lowry ismét botrányos volt (4/14 mezőnyből, 10 pont, 5 eladott labda), egyedül DeRozant (22 pont, 8/18 mezőnyből) lehet dicsérni, de a gárda 40 százalékos mezőnymutatója, 27.3 százalékos triplázása és a Cavshez képest feleannyi kiharcolt büntetője azért jelzi, hogy voltak komoly gondok...

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 26, James 23, Love 19/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 22, Ross 11/6, Joseph 11/3, Johnson 11/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 108–89
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Cleveland javára

Legfrissebb hírek

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2026.02.23. 07:53

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32
Ezek is érdekelhetik