NHL: negyedszer is minimális különbség, egyenlített a Chicago

2015.06.11. 07:52
null
Kiegyenlített a csata: a döntőben még egyik csapat sem tudott vezetni két góllal (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság döntőjének negyedik felvonásán is egy gól döntött, csakúgy, mint az előző három összecsapáson. A győztes Chicago Blackhawks így összesítésben egyenlített a Tampa Bay Lightning ellen az egyik fél negyedik győztes mérkőzéséig tartó párharc során.


A Tampa első számú kapusa, Bishop sérülés miatt nem vállalta a játékot, helyette a 20 éves Vasziljevszkij védett. Neki ez volt NHL-pályafutása első playoffkezdése.

A nyitó harmadban a vendégek irányítottak, sok helyzetet dolgoztak ki, a Blackhawks pedig alig tudott kapura lőni. Sok kiállítást osztottak ki a bírók, ám gól nem esett. A folytatásban már sokkal aktívabb volt a 2010-ben és 2013-ban is Stanley-kupa-győztes Chicago, köszönhetően a módosított támadósoroknak. Kétszer a kapusvas mentett Vasziljevszkij helyett, majd egy kipattanóból a hazaiak csapatkapitánya, Toews megszerezte a vezetést. Azonban nem tört meg a Tampa, öt perc múlva egyenlített: Filppula kapu mögül visszatett passzát Killorn vágta be.

Óvatosan játszott mindkét együttes a harmadik harmadban, majd Timonen találta el a kapuvasat, és a Tampa újonc kapusának megint szerencséje volt. A 47. percben Saad tört be a kapu elé, és másodszor már nem hibázott. Nagyobb sebességre kapcsoltak a vendégek, óriási ziccerekig jutottak el, centinken múlott az egyenlítés, de ez elmaradt.

A döntő eddigi négy összecsapásán mindig egyetlen találat volt a különbség, és egyik csapat sem tudott vezetni még két góllal.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks
–Tampa Bay Lightning 2–1 (0–0, 1–1, 1–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek

NHL: a Winnipeg Jets eltiltotta olimpiai bajnok kapusát

Amerikai sportok
2026.09.17. 10:09

NHL: Szongoth Domán gólpasszt adott a Bruins ellen

Amerikai sportok
2026.09.14. 20:31

NHL: Szongoth Domán gólt lőtt a Buffalo fiataljainak meccsén – videó

Amerikai sportok
2026.09.14. 07:05

Szongoth Domán ott lesz a Buffalo Sabres táborában

Amerikai sportok
2026.09.10. 17:44

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
2026.09.01. 13:58

NHL: rekordszerződést kötött a Colorado hátvédje

Amerikai sportok
2026.08.29. 10:49

Együttműködik a Bayern München és az NHL

Német labdarúgás
2026.08.20. 14:12

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01