A Warriors Portlandben is nyert; Carmelo Anthony: 20 000 pont

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2014.11.03. 08:48
null
Carmelo Anthony a hatodik legfiatalabb játékosként érte el a 20 ezer pontos határt az NBA-ben (Fotó: Reuters)
Tegnap estétől ma hajnalig csak négy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban és rögtön az első találkozón meglepetés született, ugyanis DeMarcus Cousins vezérletével a Sacramento nyerni tudott a Clippers otthonában. A Miami Heat továbbra is remekel, most a Torontót győzték le, a Knicksnél Anthony elérte a 20.000 pontot és nyertek a Hornets ellen, a Golden State viszont még mindig hibátlan, most Portlandben arattak győzelmet. Nézzük a részleteket!

 

Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 92–98

Megint szenvedett elöl a Clippers. Minden játékos egyetértett abban a meccs után, hogy könnyű helyzeteket rontottak – méghozzá ipari mennyiségben, hiszen 40% alatt dolgoztak mezőnyből. Nagyon sok (31) hárompontost vállaltak, de ezek sem estek be, a negyedik negyedben pláne, itt már Blake Griffinnek (6/20 mezőnyből) sem ment a játék.

Nagy szívvel játszott a Kings. Erősen kezdtek a vendégek és hozták az első negyedet, majd Chris Paul vezérletével fordított a Clippers és vezetett is, egészen az utolsó negyed elejéig. Itt azonban nagyon elkapták a fonalat Cousinsék, Doc Rivers hiába hozta vissza a kezdőit, tízzel nyerte ezt a tizenkét percet a Sacramento és kulcspillanatokban hozták magukat.

Cousins dominált. A center idei legjobb meccsét játszotta, brutális, 34 pontos (15/23 mezőnyből), 17 lepattanós dupla-duplát szállított, ellenállhatatlan volt a festékben, ráadásul 5 gólpassz és 3 blokk is a neve mellé került. Mellette Rudy Gay újfent remekelt (25 pont, 7 pattanó, 6 assziszt), de az ex-Clipper Collison is a legjobbkor köszönt be.

A Clippers legjobb dobói: Hawes 17/3, Griffin 17, Paul 16/6
A Kings legjobb dobói: Cousins 34, Gay 25/3, Collison 14

Miami Heat–Toronto Raptors 107–102

Nagyon megy a szekér Miamiban. A vártnál sokkal korábban állt össze a Heat támadójátéka, bár ehhez olyan meglepetések is kellenek, mint Shawne Williams, aki nagy játékokat szállít, legutóbb 15, most 16 pontot szórt kezdő négyesként. Mellette Bosh dupla-duplázott, Wade-nek három assziszt kellett a tripla-duplához, most már Deng is hozta magát. 43-28-ra nyerték a pattanózást, kétszer annyi gólpasszt osztottak szét, mint a Raptors és 50%-kal dobtak – vezettek is simán a negyedik negyedig.

Majdnem belealudt a Heat. Bőven vezettek Wade-ék az utolsó játékrészben, az addig egészen pazarul működő támadójáték aztán egy pillantásra szétesett, 4/17-es mezőnymutatót produkáltak és elrontottak nyolc büntetőt – de mielőtt egyenlíthetett volna a Toronto, Williams bepörkölt egy triplát, majd Lowry hagyta ki a kulcsfontosságú büntetőket, így elmaradt az igazi izgalom.

Az eddigi erősség most cserbenhagyta a Raptorst. A legnagyobb erényük a rengeteg kiharcolt és bedobott büntető volt, hiszen mezőnyből nem céloztak olyan jól – ma viszont a vonalról rontottak sokat. Hátvédjeik megállíthatatlanok voltak, Lowry, DeRozan és Lou Williams 35 büntetőt harcoltak ki együtt, de ebből 15-öt elrontottak, ezek pedig borzasztóan hiányoztak a végén.

A Heat legjobb dobói: Bosh 21/3, Wade 19/3, Deng 18
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 30/3, Lowry 22/3, Valanciunas 14

New York Knicks–Charlotte Hornets 96–93

Anthony 20 000 felett. A Knicks pontgyárosának három pont kellett ahhoz, hogy elérje a 20 000. pontot és ő legyen a 40. ilyen játékos az NBA történetében – ezt öt perc alatt teljesítette is. Végül 28 egységgel zárt, nehéz kosarakat dobott, de 50% felett célzott és az ő nevéhez fűződik a végül győztesnek bizonyuló kosár is másfél perccel a vége előtt.

Alakul ez a támadógépezet. A Bulls elleni borzalom és a Cavs elleni remeklés után most inkább utóbbi felé mozdultak el a hazaiak, nem vállaltak sok dobást, nem kapkodták el a helyzeteket, de amit eldobtak, az 50%-kal be is hullott, szintén 50%-kal céloztak a triplavonalon túlról is és kiosztottak 23 gólpasszt.

Stephenson csipkedte magát. A dobóhátvédet legutóbb a teljes negyedik negyedben ültette Steve Clifford, ma viszont 14 pontig jutott kilenc dobásból, jó büntetőzéssel, emellé kilenc lepattanót és nyolc gólpasszt tudott tenni – mondhatni, hogy ezt várják tőle, a tripla-dupla közeli meccseiért kapta meg a pénzét.

Kidd-Gilchrist megsérült. A Hornets kiscsatára nagyon keményen érkezett a könyökére még az első negyedben és bár pályán volt a nagyszünetig, többet nem láttuk. Mint kiderült, megrepedt a bordája, bár day-to-dayként listázza csapata, tehát nem olyan súlyos a helyzet.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 28/6, Stoudemire 17, Shumpert 15/6
A Hornets legjobb dobói: Jefferson 21, Neal 17/9, Walker 16/6

Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 90–95

Izgalmas volt a legvége. Két perccel a vége előtt Aldridge két kosarával előnybe került a Portland, de Iguodala rontott büntetője után ismét érkezett Klay Thompson, aki egy futtából eleresztett tempóval újra a vendégeket juttatta előnyhöz – az utolsó szót pedig Curry mondta ki két büntetővel.

A Splash Brothers folytatja. A Curry-Thompson duó szerezte a Warriors első 16 pontját, ami megadta az alaphangot a meccshez. Végül negyvenig jutottak ketten és bár Currynek nem igazán ment a dobás, kiosztott hat gólpasszt. Thompson a karriercsúcsa után most 29-et rámolt be 50%-kal és Steve Kerr szerint azért is különleges ez a páros, mert védekezésben is sokat tesznek hozzá – 40%-kal dobott a Portland.

Lillardnak még mindig nem megy. A Blazers egyese továbbra is borzasztó dobóformát mutat, ma 18-at vállalt, de csak négyet értékesített, így 11 ponttal zárt. Túl fontos az ő játéka ennek a csapatnak, így ezt egyszerűen nem bírják el még akkor sem, ha Aldridge nagy (26 pont, 13 pattanó), Lopez kisebb (12 pont, 10 pattanó) dupla-duplát hoz és Wesley Matthews is eljut 18 pontig – egy jó Lillard nélkül természetesen nem ugyanaz a Blazers.

A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 26, Matthews 18/9, Lopez 12
A Warriors legjobb dobói: Thompson 29/9, Curry 21/3, Barbosa 13/3

NBA, ALAPSAZKASZ
Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 92– 98
Miami Heat–Toronto Raptors 107–102
New York Knicks–Charlotte Hornets 96–93
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 90–95

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik