NBA: Bynum aláírt, újra együtt dolgozhat Mike Brownnal

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 22:49
Andrew Bynum hivatalosan is az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Cleveland Cavaliers játékosának tekinthető, miután pénteken aláírta két évre szóló, 24 millió dolláros szerződését.

Bynum a teljes 2012–2013-as szezont kihagyta térdsérülése miatt, így egy mérkőzésen sem lépett pályára a Philadelphia 76ers színeiben. A 25 éves center mindkét térdét megműtötték márciusban, ám ígérete szerint az új idény előtti edzőtáborban már részt tud venni.

A Cavaliers az első évre csak 6 millió dollárt garantált neki a szerződésben, ám teljesítményétől függően további 6 millió ütheti a markát. Ha a klub él az opciós jogával, akkor a második évben Bynum 12 millió dollárt keres majd.

A 213 cm magas kosaras Clevelandben újra együtt dolgozhat Mike Brownnal, aki a Los Angeles Lakersnek már volt az edzője a 2011–2012-es szezonban.

Legfrissebb hírek

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Amerikai sportok
2025.12.18. 08:01

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

Hiába Jokics újabb tripla duplája, odahaza átok ül a Denveren – megint kikapott

Amerikai sportok
2025.12.02. 08:27

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38

Idénybeli hatodik tripla dupláját érte el Jokics, könnyedén nyert a Nuggets – videó

Amerikai sportok
2025.11.09. 08:45
Ezek is érdekelhetik