NBA: Parker játéka kérdéses a nagydöntő 4. meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.13. 15:51
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésen kisebb combsérülést szenvedett Tony Parker, a San Antonio Spurs irányítója, és bár Gregg Popovich vezetőedző a harmadik negyedtől már pihentette a franciát, játéka így is kérdéses a Miami Heat elleni negyedik mérkőzésen.  

A játékost a Heat elleni nagydöntő harmadik mérkőzése után vizsgálta meg a Spurs orvosi stábja. Parker a legkevésbé súlyos, egyes szintű combsérülést szenvedett, így gyógyulására egy-két napot jósolnak a szakemberek.

„Csak abban reménykedtem, hogy nincs nagy baj, de szerencsére ez csak kisebb sérülés. Ettől függetlenül nem tudom még, mi lesz este, megbeszéljük majd közvetlenül a meccs előtt Popovichcsal a továbbiakat. Egy biztos, ha még minimális esélye is van annak, hogy az állapotom rosszabbodjon, akkor az edző nem fog kockáztatni" – mondta Parker.

A döntő negyedik mérkőzését magyar idő szerint péntek hajnali 3 órakor rendezik. Az előző mérkőzésen 113–77-re nyert a San Antonio, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban 2–1-re vezet a Heat ellen.

 

Legfrissebb hírek

Megnyerte az NBA Keleti főcsoportját a Pistons, hosszabbítás döntött Jokicsék és Wembanyamáék csatájában

Amerikai sportok
Tegnap, 8:52

A bajnok Oklahoma a története egyik legnagyobb verését mérte a Lakersre az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.04.03. 08:06

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

NBA: Embiid vezérletével fordított a Sixers, Spurs-henger Milwaukee-ban

Amerikai sportok
2026.03.29. 09:45

NBA: a Pistons megállította a Lakerst, a Spurs már megnyerte a csoportját

Amerikai sportok
2026.03.24. 07:36

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
2026.03.18. 08:31

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.03.17. 08:05

Tíz hónap után visszatért Tatum; 44 pontot szórt Luka Doncic

Amerikai sportok
2026.03.07. 08:31
Ezek is érdekelhetik