NBA: újabb Lakers-zakó, Somogyit „jegelte” az edző

2012.10.20. 08:16
Már csak 10 nap van az NBA hivatalos alapszakaszának rajtjáig, így az előszezonban a csapatok egyre inkább az éles szituációkat, illetve felállásokat gyakorolják. Így van ez a Los Angeles Lakersnél is, ahol Somogyi Gergely ugyan továbbra is garantált szerződésért hajt, de sorozatban másodszor nem küldte őt pályára Mike Brown vezetőedző, ami nem sok jót vetít előre a szükséges keretszűkítések előtt. Igaz, a Dwight Howardot és Jordan Hillt továbbra is nélkülöző aranysárga-liláknál összesen 11-en léptek pályára a Sacramento Kings ellen ma hajnalban Las Vegasban - gyakorlatilag azokat játszatta Brown mester, akik vélhetően az előttünk álló évadban is az aktív rotációját fogják alkotni a papíron bajnokesélyes, de eddig érthetetlenül gyengén kosárlabdázó gárdának.

A helyzet tényleg kezd kínossá válni a Lakers számára, ugyanis ma hajnalban nem először ment fel úgy a pályára a Los Angeles-i társulat, hogy Steve Nash, Kobe Bryant, Metta World Peace és Pau Gasol személyében, Howard távollétében az összes nagy ászt felvonultatta és relatíve sokat is játszatta Mike Brown, de a 19 pontos Marcus Thornton és a 18 pontja mellett 10 lepattanót is lekapó DeMarcus Cousins vezetésével végig kézben tartotta a mérkőzést a Kings és végül 103–98-ra nyert az öt felkészülési találkozó után továbbra is nulla százalékos mutatóval rendelkező Lakers ellen.

Kobe Bryant 22 pontjával és látványos megoldásaival vitte a hátán övéit, sőt, Pau Gasol is elérte a 20 pontot, valamint a padról beszálló másodéves, David Ebanks is megszórta magát (20 pont, 5-ből 4 tripla), de ez Steve Nash (8 pont, 6 gólpassz, 2 labdaszerzés) minőségi irányítójátékával ötvözve is kevés volt ezen a játéknapon. Somogyi riválisai közül csak Robert Sacre kapott lehetőséget a bizonyításra, igaz ő továbbra is kezdő Dwight Howard távollétében, s az általa összehozott 3 pont, 7 lepattanó, 3 blokk nem is rossz teljesítmény attól, aki a 15-ös keretbe kerülésért harcol épp – pláne, hogy a riválisok pályára sem kerültek ma hajnalban.

A Los Angeles Lakers legközelebb vasárnapról hétfőre virradó hajnalban, 03.30-tól újra a Sacramento Kings ellen játszik előszezon-mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
9 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
2026.04.27. 07:30

NBA: a Lakers egy győzelemre került a továbbjutástól

Amerikai sportok
2026.04.25. 08:40

NBA: a Lakers másodszor is legyőzte a Houstont

Amerikai sportok
2026.04.22. 08:27

Megszorongathatja-e bármelyik csapat az OKC-t, meddig jut a Wembanyama vezette Spurs? – kezdődik az NBA rájátszása

Amerikai sportok
2026.04.18. 14:28

Luka Doncic ismét megsérült, nem játszhat az alapszakasz hátralévő részében

Amerikai sportok
2026.04.04. 10:04

Megszórta magát Washingtonban a 76ers, Wembanyama 41 pontot dobott a GSW otthonában

Amerikai sportok
2026.04.02. 09:58

Doncic 42 ponttal vezette győzelemre a Lakerst; közel húsz év után nyerte meg divízióját a Pistons – videó

Amerikai sportok
2026.04.01. 10:05
Ezek is érdekelhetik