NHL: a Buffalo szerződést hosszabbított vezetőedzőjével

MTI MTIMTI MTI
2011.04.30. 12:38
Címkék
Jóllehet a Buffalo Sabres már az NHL rájátszásának első körében kiesett, az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) nagy múltú csapatánál szerződést hosszabbítottak Lindy Ruff vezetőedzővel.

A több évre szóló, részleteiben nem ismert megállapodás megkötésének tényét alig három nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a Szablyákat a Keleti főcsoport playoffbeli negyeddöntőjében 4–3-as összesítéssel elbúcsúztatta a Philadelphia Flyers.

Az 51 esztendős Ruff a kiesést követő „zöldasztalos” sikert korábbi érdemeivel alapozta meg, hiszen mielőtt 14 bajnoki szezonnal ezelőtt a tréneri posztot elfoglalta volna, maga is játszott az együttesben.

Amellett a Buffalo NHL-históriájának legeredményesebb vezetőedzője lett azzal, hogy –1997 óta – 418 vereség és 132 döntetlen mellett 526 alkalommal győzelemre tudta vezetni a csapatát. Ezáltal a legtöbb meccset nyerő szakvezetők abszolút rangsorában és a legtöbb mérkőzést levezénylők között is a második az NHL történetében.

Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
7 órája

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
Tegnap, 7:59

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
2026.11.06. 09:48

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
2026.11.05. 08:43

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16