Vízilabda: Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 13:42
Április 20-ától látható a magyar mozikban A nemzet aranyai című film, amely a zsinórban három olimpiai bajnoki címet nyerő vízilabda-aranygeneráció történetét dolgozza fel. A sajtóvetítés napján Kásás Tamással beszélgetett az NSO Tv az érzelemdús, de egyben szórakoztató, és rengeteg kulisszatitkot eláruló alkotásról.  

200 doboz sör – bizony kikerekedett a szemünk, jól hallottuk-e, hogy vízilabdázóink ilyen komoly mennyiségben vásároltak az italból az 1997-es Európa-bajnokság döntőjének előestéjén. Kásás Tamás erre a történetre így emlékszik:

„Tisztában voltunk vele, hogy valami lesz, ami miatt inni kell egy kis alkoholt. De ez csak az egyik sörös történet” mondta háromszoros olimpiai bajnokunk az NSO Tv-nek.

Hogy a másik mikor és hol történt, az kiderül a videónkból, illetve részletesebben a filmből, amelyet április 20-ától játszanak a magyar mozik. Milyen volt a forgatás? Elérzékenyült-e valamelyik jeleneten? Hogyan kezelték a sydney-i olimpiai után, hogy itthon rocksztárok lettek, illetve mit jelentett nekik a magyar szurkolók szeretete? Erről is beszélgettünk a világklasszis pólóssal.

Legfrissebb hírek

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Sydney 2000: mindennap az olimpia megnyerésével ébred Pulai Imre

Egyéb egyéni
2025.10.01. 15:10

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
2025.09.30. 12:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04

Női kézilabdában azóta sem voltunk közelebb az aranyhoz – 25 évvel Sydney után, 2. rész

Képes Sport
2025.09.25. 10:54

Csollány Szilveszter türelmesen kivárta, hogy eljöjjön az ő napja

Képes Sport
2025.09.15. 15:41

Kásás Tamás nyomdokain – olasz sztárcsapathoz igazolt a Szeged fiatal játékosa

Vízilabda
2025.06.02. 12:57

Felidézzük az olimpia történetének egyik legszebb pillanatát – VIDEÓ

Párizs 2024
2024.08.11. 21:05
Ezek is érdekelhetik