Vízilabda Eb: sérülés miatt változott a magyar férfikeret

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 16:24
null
Vadovics Viktor (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Pohl Zoltán sérülése nem jött rendbe, nem utazhat Splitbe a vízilabda Európa-bajnokságra, és helyére Varga Zsolt szövetségi kapitány a balkezes Vadovics Viktort hívta be.

 

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a csapat pénteken Zágrábba utazik, és szombaton onnan folytatja útját a kontinensviadal helyszínére. Az Európa-bajnokságon hétfőn Szlovénia, szerdán Szerbia, pénteken Izrael ellen vív csoportmeccset.

A válogatott szerda késő este érkezett haza spanyolországi túrájáról. Varga Zsolt kifejezetten örült, hogy néhány napig együtt készülhetett alakuló csapata a világbajnok spanyolokkal.

„Ahogy ilyenkor lenni szokott, voltak kifejezetten jó, illetve kevésbé jó pillanatok a kétkapus edzéseken, a fór-hátrány gyakorlása közben. Összeségében rendkívül hasznos volt még ilyen rövid időintervallum alatt is ez az edzőtábor – mondta Varga Zsolt. – Nem titok, az edzőmeccseken két-három góllal a spanyolok voltak a jobbak, de ez egyáltalán nem foglalkoztatott, nem az eredmény volt számunkra a lényeg, sokkal inkább a gyakorlás. Merthogy olyan elemeket igyekeztem kipróbálni a játékosokkal, amelyeket a jövőben látni szeretnék a csapattól. Kíváncsi voltam arra, ezen a szinten hol tartunk, mire számíthatok a legjobbak ellen egy-egy ilyen szituációban. Tekintettel arra, hogy a világbajnok ellen tesztelhettünk, rendkívül hasznos információkat gyűjthettem elsősorban a saját csapatunkkal kapcsolatban.”

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok:
Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok:
Ágh György (BVSC-Zugló), Angyal Dániel, Konarik Ákos, Nagy Ádám (mindhárom Szolnoki Dózsa), Burián Gergely, Manhercz Krisztián (mindkettő OSC), Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Vadovics Viktor, Vigvári Vendel (mind FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco – Olaszország)

A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.

D-CSOPORT
Augusztus 29.

12.00: Szerbia–Izrael
14.00: Magyarország–Szlovénia
Augusztus 31.
9.00: Szlovénia–Izrael
19.00: Szerbia–Magyarország
Szeptember 2.
9.00: Magyarország
–Izrael
12.00: Szerbia–Szlovénia

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik