Vízilabda: Bujka Barbara befejezte profi pályafutását

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.29. 13:01
null
Bujka Barbara a 2017-es vizes vb-n (Fotó: Szabó Miklós)
Bujka Barbara, az Európa-bajnok magyar vízilabdázó bejelentette, hogy befejezte profi karrierjét, és visszaköltözött Németországba.

A koronavírus-járvány miatt vissza kellett költöznöm Németországba, de szívesen jöttem. Amikor Olaszországban az idény közepén lezárták a bajnokságot, a klubok úgy döntöttek, hogy a légiósok menjenek haza" – nyilatkozta az M4 Sport csütörtöki, Sporthíradó című műsorában a 34 éves center.

A játékos édesapja, Bujka Gábor 1989-től Németországban vízilabdázott, ezért gyerekkorában ő is ott kezdte a sportágat, majd 2004 után megfordult a Dunaújváros, a Szentes, a Szeged és a Ferencváros csapatánál, illetve Olaszországban, Hollandiában és Görögországban is. Legutóbb, tavaly nyár óta a Rapallo PN együttesét erősítette.

Bujka elmesélte, hogy a visszatérése után edzőként kezdett dolgozni Németországban, a Düsseldorfer SC-nél, és a toborzásból is kiveszi a részét. Olyan játékosokat keres, akik a munka, vagy a tanulás mellett szívesen vízilabdáznának. Ezen kívül egy úszóklubban a társadalmi felelősségvállalásért és a nemzetközi kapcsolattartásért felelős, de a játékkal sem hagyott fel, a Bayer Uerdingent erősíti.

Remélem, itt is eredményesek leszünk a csapatommal, persze, nem profi szinten, mint Magyarországon. Úgy gondolom, szép karrierem volt, de azt Olaszországban a járvány miatt lezártam. Amit most csinálok, az már csak egy személyes ráadás. Azért játszom, mert szeretem a sportot és szívesen csinálom" – nyilatkozta.

A center előbb német színekben pólózott, majd 2006-ban bemutatkozhatott a magyar válogatottban, amellyel négy bronzérem után a 2016-os Európa-bajnokságon aranyérmes lett. A 2013-as világbajnokságon ugyancsak a harmadik helyen végzett a csapattal. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet 2012-ben kapta meg, abban az esztendőben az év legjobb magyar vízilabdázójának választották, egy évvel később harmadik lett a nemzetközi szövetség szavazásán.

A válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Bíró Attila a 2017-es világbajnokság óta nem számított rá. Bujka elismerte, emiatt van benne „tüske”, de úgy gondolja, ebben a helyzetben ez teljesen normális, és fel kell tudnia dolgozni.

A szövetség és a kapitány, illetve köztem valami megváltozott. A Ferencvárosban többen is bizonyítottuk, hogy a játéktudásunk alapján a válogatottban lenne a helyünk, de a szövetségi kapitánynak más tervei voltak. Hogy eredményes lesz-e, vagy sem, az akkor derül ki, amikor eldől, hogy kijut-e a csapat az olimpiára, vagy sem" – fogalmazott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik