Vízilabda: a bajnokság, a BL és a válogatott program is módosult

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 11:02
null
Márciusban ismét összecsap egymással a magyar és a montenegrói válogatott a világligában (Fotó: Dömötör Csaba)
A bajnokság, a Bajnokok Ligája és a válogatott program is módosult amiatt, hogy nem májusban, hanem júniusban lesz a világbajnokság.

 

Nagyjából minden borult azzal, hogy kiderült, mégis lesz az idén vizes vb, csak nem Fukuokában, hanem Budapesten, valamint nem májusban, hanem júniusban (ha valakinek a jereváni rádió jutna az eszébe, az nem a véletlen műve). Nyilván örömteli hír a vízilabdázóknak is, hogy nem marad el az év egyik legnagyobb versenye, ráadásul odahaza pólózhatnak a mieink, csakhogy a júniusi világbajnokság miatt a hazai és a nemzetközi versenynaptárt is teljesen újra kellett tervezni. Ugyebár májusban ott volt a naptárban egy hatalmas lyuk, júniusban meg még bőven ment volna a klubpóló – ráadásul rendkívül sűrű volt a program, hiszen az idény elején még úgy volt, hogy sietni kell.

Az elmúlt egy hétben mindenki egyeztetett mindenkivel, ezek alapján nézzük, hol tartunk most!

Az élvonalbeli férfibajnokságban az a döntés született a pénteki megbeszélésen, hogy megszűnnek a hétközi fordulók (az eredeti programmal ellentétben már most sem játszanak szerdán), az alapszakaszból hátralévő hat fordulót kizárólag hétvégén, főként szombaton játsszák le, az utolsó játéknap április 2. lesz. Így, hogy nem minden héten kell szerda-szombat ritmusban játszani, lazább lesz a tavasz. A női versenynaptár egyelőre nem változott.

A Bajnokok Ligájában a februárt még hagyták úgy, ahogy volt, aztán két fordulót eltoltak, kettőt előrehoztak, így a további játéknapok március 29–30., április 8–9., április 19–20. és május 10–11. lettek. A nyolcas döntő már a harmadik (talán végleges) időpontot kapta, a sorozat végjátéka június 2. és 4. között lesz Belgrádban. Eredetileg június 30-tól július 2-ig lett volna, de már korábban június közepére tették, és most még korábbra helyezték át.

Ez egyben azt is jelenti, hogy mindössze két hét választja el a nyolcas döntőt és a vizes vb rajtját, szóval a magyar férfiválogatott felkészülése aligha lesz ideális. Jelenleg mindkét magyar BL-résztvevő, az FTC-Telekom és a Genesys OSC Újbuda is továbbjutó helyen áll a csoportjában, és bár nem tudjuk, hogy Märcz Tamás szövetségi kapitány kiket hív be a keretbe, azt azért gyanítjuk, hogy a két élcsapat ad néhány játékost a válogatottnak.

A férfi világliga kontinentális döntőjét ugyebár Budapesten rendezik április 28–30-án, a szuperdöntőt pedig július 25–30-án bonyolítják le Strasbourgban. A mieink már biztos résztvevői az európai döntőnek, ugyanis a csoportból Románia végül tényleg visszalépett, így az A-csoport másik két résztvevője, Magyarország és Montenegró automatikusan továbbjutott. Mondjuk, miután a mieink Győrben öt góllal megverték a montenegróiakat, amúgy sem volt kérdés a továbbjutásuk.

Hogy a két együttes ne maradjon meccs nélkül, megállapodtak, hogy március 9-én újra összecsapnak, ezúttal Montenegróban. Ha a mieink nyernek, döntetlent játszanak vagy netán öttel kevesebbel kapnak ki Kotorban, akkor csoportelsőként a németekkel vagy a franciákkal találkoznak először az európai döntőben. Ez nyilván nem megoldhatatlan feladat, és akkor már csak egy meccset kell nyerni a szuperdöntőbe jutáshoz. Egyet viszont még nyerni kell, mert a franciák rendezőként egy európai helyet elvisznek a végjátékban, tehát Budapestről csak az első három kvalifikálja magát a sorozat végjátékába.

A női világligában az európai nyolcas döntőt április 22–24-én játsszák Spanyolországban, a szuperdöntőről egyelőre nincs új hír. Mivel a nőknél mindössze hat csapat nevezett a kontinensről, mindenki kvalifikálja magát az európai döntőbe. Bíró Attila együttese a második, egyben utolsó csoportmeccsén – február 22-én 19 órakor – a hollandokat fogadja a Tüske uszodában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik