Vizes vb: az Egyesült Államok vagy Kanada lesz az ellenfelünk a 8 között

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 14:45
null
Jó eséllyel az Egyesült Államok válogatottjával játszunk (Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)
A görög válogatott óriási csatában, 15–14-re legyőzte az amerikai csapatot a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság férfi vízilabdatornáján, a csoportküzdelmek pénteki zárfordulójában, így csoportelsőként közvetlenül a nyolc közé jutott. Ez azt is jelenti, hogy a Varga Zsolt vezetette magyar válogatott jó eséllyel az amerikaiakkal találkozhat majd a nyolc között.

 

A görögök az amerikaiak elleni találkozó második negyedét 6–1-re bukták el, és kevesebb, mint öt perccel a vége előtt még háromgólos hátrányban voltak, de egy másodperccel a dudaszó előtt Alexandrosz Papanasztasziu értékesített egy emberelőnyt, amivel fordítottak.

Az amerikaiak a negyeddöntőbe jutásért a kanadai csapattal játszanak, és ha a papírforma beigazolódik és nyernek, akkor a nyolc között a magyar válogatottal kerülnek szembe jövő kedden magyar idő szerint 11 órakor.

A két csapat nem egészen három héttel ezelőtt a világkupa Los Angelesben rendezett szuperdöntőjének bronzmérkőzésén találkozott egymással, a magyarok „először” ötméteresek után nyertek, ám a hazaiak óvása miatt az utolsó 4:24 percet két órával később újrajátszották, és ezután a házigazdák szerezték meg a bronzérmet.

A magyarokkal azonos csoportban szereplő horvát válogatott öt góllal nyert a házigazda japán csapat ellen. A horvátok így a közvetlenül a nyolc közé jutott magyarok mögött végeztek a csoport második helyén, a negyeddöntőbe kerülésért pedig Montenegró válogatottjával játszanak rangadót.

A világbajnokságon megrendezték az első ötméterespárbajt is a csoportkörben: a szerb és a montenegrói válogatott között döntöttek büntetők, az előbbi sikerét hozva.

A vb-ről a két döntős szerez kvótát a jövő évi, párizsi olimpiára.

VIZES VB, FUKUOKA
VÍZILABDA
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR

3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Görögország–Egyesült Államok 15–14
(3–3, 1–6, 4–2, 7–3)
Ausztrália–Kazahsztán 22–6 (7–2, 3–0, 4–2, 8–2)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Görögország 3
3
46–25 9
2. Egyesült Államok
3 2 1 48–28 6
3. Ausztrália 3
1
2 39–35 3
4. Kazahsztán 3

3
13–58 0

 

B-CSOPORT
Kína–Olaszország 5–18 (2–2, 1–7, 2–6, 0–3)
Franciaország–Kanada 15–11 (5–4, 5–3, 3–2, 2–2)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 3
3
55–17 9
2. Franciaország
3 2 1 38–32 6
3. Kanada 3
1
2 30–49 3
4. Kína 3

3
23–48 0

 

C-CSOPORT
Magyarország–Argentína 21–13 (7–1, 5–4, 4–4, 5–4)
Horvátország–Japán 17–12 (4–3, 3–3, 8–3, 2–3)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország 3
3
49–31 9
2. Horvátország 3
2 1 51–29 6
3. Japán 3
1
2 40–42 3
4. Argentína 3

3
27–65 0


D-CSOPORT
Spanyolország–Dél-Afrika 27–6 (8–2, 7–2, 8–2, 4–0)
Szerbia-Montenegró 17–15
(3–6, 4–2, 2–3, 4–2, 4–2) – ötméteresekkel

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Spanyolország 3
3
54–27 9
2. Szerbia
3 2 1 57–34 5
3. Montenegró 3
1
2 55–34 4
4. Dél-Afrika 3

3
21–92 0

 

JÚLIUS 23., VASÁRNAP
A NEGYEDDÖNTŐBE KERÜLÉSÉRT
07.00:
Egyesült Államok–Kanada
08.30:
Ausztrália–Franciaország
10.00:
Horvátország–Montenegró
11.30:
Japán–Szerbia

A 13-16. HELYÉRT
2.00:
Kazahsztán–Kína
3.30: Argentína–Dél-Afrika

JÚLIUS 25., KEDD
NEGYEDDÖNTŐ

08.00: Görögország–Horvátország/Montenegró
09.30:
Olaszország–Japán/Szerbia
11.00:
Magyarország–Egyesült Államok/Kanada
12.30:
Spanyolország–Ausztrália/Franciaország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik