R. P.
S. K.
2023.03.29 17:41 Frissítve: 2023.03.29 17:51

Sportrádió: Világszínvonalú edzőnk kevés van – Madaras Norbert

A Sportrádió vendége volt Madaras Norbert kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke. Az exkluzív interjúban szó esett többek között az elnöki feladatkör mindennapjairól, a vezető magányáról, arról, hogy a többi látványsportág megelőzte a vízilabdát, arról, hogy kevés az igazán jó edző, a szabályváltoztatásról, a Nemzet Aranyai című film jelentőségéről és Benedek Tiborról is.

„Sokat köszönhetek a Fradinak” (Fotó: Földi Imre)

 

Első nagyinterjúját a Nemzeti Sportnak adta az elnöki kinevezéskor, a másodikat a Sportrádió stúdiójában, a Hazafutásban Szegő Tibornak.

Madaras Norbert a játékoskarrier utáni munkájáról:

„Mindig megteszem, és most is köszönöm azt a bizalmat, amit kaptam. A 2018-as bajnoki cím megnyerése után szombat este kimásztam a medencéből, letettem a sapkámat szombat este, és hétfő fél kilenctől elkezdtem dolgozni szakosztályvezetőként. Valós tapasztalat nélkül, még akkor is, ha sok helyen beleláttam a munkába, láttam és figyeltem, főleg az utolsó években. Voltak ötleteim, voltak gondolataim, voltak beszélgetéseink, és az emberek látták, hogy alkalmas vagyok a vezetésre. Sokat tanultam, és sokat köszönhetek a Fradinak. A legnagyobb, legjobb szakosztály lett az FTC, és én beleláttam egy nagy klub általános működésébe, ami hasonló, mint egy szövetségé.”

 
LEN: Madaras Norbert veszi át Wladár Sándor helyét a Büróban

A vízilabda általános helyzetéről:

„A többi látványsportág megelőzött minket. Mi nem nagyon jól jöttünk át a XXI. századba, talán pont az kényelmesített el minket, hogy a válogatott nagyon jól játszott, de közben nem figyeltünk arra, hogy például kevesebben néznek minket. Nem építettük fel magunkat, nem építettük fel a játékosainkat. Kisebb dolgokban is fejlődhetnénk. Például lehetne jobb honlapunk, ami szolgáltatóbb, és ugyanez vonatkozik a szövetségre is. Pici, de fontos dolgok ezek.”

Az utánpótlásról:

„Edzőt mindig a feladathoz választunk. Vannak jó utánpótlásedzőink, akad néhány jó felnőttedző is. Ez nem a klubok hibája, de valahogy nem alakult ki az a folyamatos fejlődés, aminek kellett volna. Egy vagy két kezemen meg tudom számolni, hogy kik azok az edzők, akik XXI. századiak, naprakészek és szívesen adnék a kezükbe egy vízilabdacsapatot. Nem azt mondom, hogy a többi edző nem nagyon jó, de világszínvonalú edzőnk kevés van, és ezt vállalom.”

A férfiválogatottról:

„Ez egy fiatal csapat, amely mutatta már mindkét oldalát. Néha nagyon hullámzó a teljesítménye, ezen mindenképpen kell változtatni, egyfajta stabilitásra van szükség. A mostani világkupán volt alkalma, lehetősége és bátorsága Varga Zsoltnak fiatalítani, és ezt meg is kellett tennie, mert ez volt az utolsó alkalom, amikor tét nélkül végre lehetett hajtani. Fukuokába, a világbajnokságra már a legjobb csapattal kell utazni, mert aki döntőzik, kijut az olimpiára.”

A Nemzet Aranyai című filmről, amelyet április 20-án mutatnak be:

„Amikor megtudtam, hogy készül a film, eszembe jutott, hogy van két fiam, és most ők is megtudhatják, hogyan születtek ezek a sikerek, amelyeket még az ő születésük előtt értünk el. Nem véletlen, hogy ez a csapat ilyen sokáig jól működött. Tök jó bemutatni, hogy mitől működhetett ez az egész, ami az én fejemben már túlmutat a vízilabdán.”

Benedek Tiborról:

„Az ő hiánya minden szempontból fájó. Ezekben (a sikerekben) nemhogy vastagon benne volt, hanem az egyik alapját jelentette. Nemcsak kiváló játékos, hanem nagybetűs KAPITÁNY is volt, és neki is méltó emléket állít a film.”

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg.

2023.05.24 00:42:32

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nincsenek légiósok, a gárda fiatal, sok van még benne. Ezt már az edző, Szivós Márton mondta, aki hihetetlenül hálás a fiúknak, hogy partnerei voltak mindenben. Ez egyébként oda-vissza igaz, másként nem lehet. Kétségtelen, ha siker van, akkor minden szép és jó, de a Honvéd-pólósokon most tényleg nem lehet fogást találni.

2023.04.22 10:38:52

Vízilabda nemzetisport.hu

Zákonyi S. Tamás 149 perces alkotása a magyar vízilabdázás legutóbbi dicső korszakát mutatja be.

2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.