Női vízilabda BL: nagy lépést tett a Dunaújváros az elődöntő felé

Vágólapra másolva!
2023.02.11. 15:46
null
Mucsy Anna Mandula két gólt dobott Spanyolországban (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap, archív)
A Dunaújváros 13–9-es győzelmet aratott szombaton a spanyol CE Mediterrani vendégeként a női vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán.

Nagyszerűen kezdett a magyar együttes, az első negyed végén már négy góllal is vezetett, amikor a házigazda spanyolok először a kapuba találtak.

Mihók Attila együttese ezzel gyakorlatilag meg is alapozta sikerét, riválisa még a második negyedben ugyan kétszer is felkapaszkodott két gólra, de utána folyamatosan nőtt a különbség.

A hajrában a hazaiaknak már csak az eredmény kozmetikázására volt esélyük, végül az előző idényben LEN Kupa-döntős Dunaújváros négygólos előnnyel várhatja a február 25-i hazai visszavágót.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
CE Mediterrani (spanyol)–Dunaújváros 9–13 (1–4, 3–3, 1–4, 4–2)
A magyar csapat gólszerzői: Mahieu, Mucsy, Dobi, Sajben 2-2, Pál, Jonkl, Sümegi, Garda, Horváth 1-1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik