Női vízi-vl: óriási izgalmak után kikaptak a mieink a spanyoloktól

Vágólapra másolva!
2022.04.23. 15:26
null
Nem jutott döntőbe a magyar válogatott (Fotó: Buza Balázs/MVLSZ)
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresek után kikapott Spanyolországtól Tenerifén, a világliga európai döntőjének elődöntőjében. A mieink a 3. helyért Olaszország ellen szállnak vízbe vasárnap 12 óra 45 perctől.


A két csapat a legutóbbi olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is összekerült a négy között, mindegyik alkalommal a spanyolok diadalmaskodtak.

Az összecsapás elején úgy tűnt, az ibériai együttesnek ezúttal szinte esélye sem lesz, a magyar csapat gyakorlatilag tökéletes játékkal rukkolt elő. Támadásban szebbnél szebb gólokat lőtt, hátul pedig Magyari Alda bizonyította, miért is választották 2021-ben a legjobb női vízilabdázónak Magyarországon. A spanyolok bő három perccel a nagyszünet előtt már 8–2-es hátrányban voltak, és időt kellett kérniük.

A harmadik negyedben változott a játék képe, a spanyolok összeszedettebbé váltak, a magyarok pedig többet hibáztak, emiatt a házigazda két gólra feljött és nyílttá tette a küzdelmet.

A spanyolok lendületbe jöttek és másfél perccel a vége előtt egyenlítettek. Utolsó támadása során emberelőnyt kapott a magyar csapat, Bíró Attila időkérése után pedig Faragó Kamilla bombázott a léc alá. A forgatókönyv azonban a túloldalon is ugyanez volt, a fórt 4 másodperccel a vége előtt értékesítették a spanyolok, jöhettek az ötméteresek.

A büntetődobásoknál Magyari védésének köszönhetően az ötödik sorozatban a magyarok a győzelem kapujába kerültek, de Leimeter Dóra lövése a felső lécen csattant, majd a hetedik párban Vályi Vanda hibája döntött.

„A harmadik negyedben kicsit megnyomták a hazai pályát, különben azt mondom, a végeredménytől függetlenül közel járt a tökéleteshez a játékunk – értékelt a szövetség Facebook-oldalán Bíró Attila szövetségi kapitány. – Ilyen fórkihasználás, ilyen hátrányvédekezés párját ritkítja. A spanyol csapat erejét jelzi, hogy így se tudtuk megverni őket, a meccs döntetlen lett, amire büszkék kell, hogy legyünk. Ezzel a játékkal, ezzel a csapattal jónéhányan bizonyították, hogy itt a helyük, és remélem, tovább tudunk fejlődni akár már holnap is, az olaszok ellen”.

A Világliga júliusi döntőjébe három vagy négy európai csapat jut be, négy akkor, ha európai házigazdája lesz a szuperdöntőnek.

VÍZILABDA
NŐI VILÁGLIGA, EURÓPAI DÖNTŐ (TENERIFE)
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Spanyolország 12–12
(4–2, 4–1, 1–4, 3–5) – ötméteresek után: 6–7
Hollandia–Olaszország 9–7 (2–2, 2–1, 0–2, 3–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik