Női vízi világliga: siker Kanada ellen, döntős a magyar csapat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 20:26
null
Itt éppen védekezik a magyar csapat (Fotó: waterpolo.hu Facebook)
A magyar női vízilabda-válogatott 14–10-re legyőzte Kanadát az Athénban zajló világliga-szuperdöntő pénteki elődöntőjében, és sikerével bejutott a szombati fináléba, ahol az Egyesült Államok lesz az ellenfele.

 

Az első két gólt a két csapat csoportmeccsét megnyerő (12–13) kanadaiak lőtték, de utána négy magyar találat következett, majd a második negyed elején újra kétgólosra nőtt a mieink előnye (5–3).

A kanadaiak egyszer-egyszer még felzárkóztak egy gólra, de a harmadik negyed derekától legalább hárommal vezettek a mieink – volt, hogy öttel is, és végül magabiztosan, néggyel nyerték meg a mérkőzést.

NŐI VÍZILABDA-VILÁGLIGA
Szuperdöntő (Athén)
Elődöntő

MAGYARORSZÁG–KANADA 14–10 (4–3, 3–2, 6–4, 1–1)
Athén,
zárt kapuk mögött. V: Ohme (német), Zwart (holland).
MAGYARORSZÁG: MAGYARI A. – Gurisatti 2, KESZTHELYI-NAGY 4, Szücs G., Parkes, Garda, Vályi V. Csere: SZILÁGYI D. 2, Illés A. 2, Leimeter 1, GYÖNGYÖSSY 1, RYBANSKA 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
KANADA: Gaudreault – Eggens 2, Sohi, La Roche 2, E. WRIGHT 2, McKelvey, CHRISTMAS 3. Csere: C. WRIGHT (kapus), McKee 1, Crevier, Békhazi, Lemay-Lavoie, Paul. Szövetségi kapitány: David Paradelo
Gól – emberelőnyből: 13/7, ill. 7/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Paul (20. p.), Gurisatti (25. p.), McKelvey (26. p.), Lemay-Lavoie (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nem vízilabdáztunk tökéletesen, de nagyobb agresszivitással játszottunk és jobban küzdöttünk, mint a kanadaiak elleni csoportmeccsen. Napról napra jobbak vagyunk, ez is volt a célunk ezen a tornán, ám az utolsó napon lesz szükségünk a legjobb formánkra. Döntőt vívunk, úgyhogy nem lehetek elégedetlen, megpróbálunk jó meccset játszani az amerikaiakkal is.
David Paradelo: – Elég jól kezdtünk, de utána elveszítettük a ritmusunkat a magyarok remek védekezésnek következtében. Az ellenfél kapusa is jól védett, így hátrányba kerültünk, ettől pedig elkezdtünk kapkodni. Türelmesebben kell játszanunk a folytatásban, viszont sok pozitívumot láttam ezen a mérkőzésen és az egész tornán is.

A másik elődöntőben
Egyesült Államok–Oroszország 17–8 (5–3, 4–0, 4–1, 4–4)

Az 5–8. helyért
Görögország–Japán 17–5
(4–2, 5–0, 4–2, 4–1)
Spanyolország–Kazahsztán 20–8 (6–3, 6–3, 4–2, 4–0)

A szombati program
A 7. helyért
14.00:
Kazahsztán–Japán
Az 5. helyért
15.45:
Spanyolország–Görögország
A 3. helyért
17.30:
Oroszország–Kanada
Döntő
19.15:
Egyesült Államok–MAGYARORSZÁG

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik