Női vízi Eb: Spanyolország megvédte a címét a döntőben

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2022.09.09. 21:33
null
Spanyolország már háromszoros Európa-bajnok (Fotó: Facebook/LEN)
A női vízilabda Európa-bajnokság döntőjében Spanyolország 9–6-ra legyőzte Görögországot, ezzel megszerezte a kontinensbajnoki címet.

 

Története első Európa-bajnoki címéért ugrott vízbe a döntőben a görög válogatott, ám ehhez a címvédő spanyol együttest kellett volna legyőznie, amely a fiatalítás ellenére ezen a tornán is favoritnak számított. Az ibériaiak nem kezdték jól az Eb-t, ám a csoportkörben az olaszoktól elszenvedett vereség után megrázták magukat, s a negyeddöntőben a mieinket, majd az elődöntőben a hollandokat is magabiztos játékkal fektették két vállra.

A döntőt is jobban kezdte Miguel Oca együttese, amely fiataljai vezérletével hamar háromgólos előnyre tett szert, miközben a túloldalon Martina Terre ötméterest is hárított. A spanyolok több hangszeren játszottak kitűnően, rosszkéz- és kapásoldalról is eredményesek voltak, míg a görögök az első negyedben nem tudtak betalálni (3–0).

A második negyed elején aztán megtört a jég, emberelőnyből szépített a görög válogatott, amely ettől új erőre kapott, s bár a spanyolok klasszis centere, Paula Leitón csavargóllal még válaszolt, a nagyszünetig hátralévő öt percben Ioanna Sztamatopulu lehúzta a rolót. A görögök gyorsan feljöttek két gólra, majd az egyenlítésért is támadhattak, de Eleftheria Plevritu lövése elkerülte a kaput (4–3).

A térfélcsere után „befagyott az eredményjelző”, hatalmas csata zajlott a vízben, ám a befejezések többnyire pontatlanok voltak, a két kapus pedig olykor bravúrokat mutatott be. Vasziliki Plevritu és Anni Espar is kihagyott egy ötméterest, az egész tornán ihletett formában játszó Elena Ruiz azonban értékesítette a magáét, újra kétgólosra növelve a spanyol előnyt (5–3).

Görög időkérés után görög góllal indult a záró negyed, Eleni Xenaki szépített, ám azonnal érkezett a válasz a másik centertől, Maica Garcíától. Ellépni így sem tudtak a spanyolok, mert Eleftheria Plevritu tanári ejtéssel meccsben tartotta csapatát, majd Ioanna Hydirioti egyenlített. A hajrát azonban a címvédő bírta jobban, Maica García kiosztott egy gólpasszt, majd centerakciógólt lőtt, a spanyol válogatott pedig 9–6-ra nyert, és a 2020-as budapesti Eb után ismét felülhetett a kontinens trónjára – története során immár harmadszor.

VÍZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SPLIT
DÖNTŐ
Spanyolország–Görögország 9–6 (3–0, 1–3, 1–0, 4–3)

A végeredmény. Európa-bajnok: Spanyolország (Paula Camus, Anni Espar, Laura Ester, Judith Forca, Maica García, Irene González, Paula Leitón, Cristina Nogue, Beatriz Ortiz, Pili Pena, Nona Pérez, Paula Prats, Elena Ruiz, Martina Terre. Szövetségi kapitány: Miguel Oca)
2. Görögország
3. Olaszország
4. Hollandia
5. MAGYARORSZÁG (Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Farkas Tamara, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Kiss Alexandra, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Mahieu Geraldine, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Peresztegi-Nagy Kinga, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda. Szövetségi kapitány: Bíró Attila)
6. Izrael
7. Franciaország
8. Horvátország
9. Szerbia
10. Németország
11. Románia
12. Szlovákia

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
Tegnap, 9:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29

Halálos baleset történt egy galiciai raliversenyen

Egyéb autó-motor
2026.08.23. 15:01

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43