Női vízi BL: kiváló védekezése ellenére pont nélkül maradt az UVSE

P. G.P. G.
2023.11.24. 21:24
null
Fotó: Facebook/UVSE
A D-csoportot vezető Olympiakosz csak az utolsó másodpercben tudta kiharcolni a győzelmet a fegyelmezetten és ötletesen játszó UVSE otthonában.

Már a bemelegítés közben rázendítettek az UVSE szurkolói, ám a  „Hajrá, lilák!”  rigmus mellé ezúttal      „Hajrá, magyarok!”   is társult, ugyanis két nappal a győztes egri bajnoki után már a női vízilabda Bajnokok Ligájában játszott Benczur Márton együttese. A D-csoportban élen álló görög Olympiakosz esélyesként érkezett a Hajós uszodába, de volt már ezzel így néhány csapat ebben az idényben, aztán akadt, amelyik üres kézzel távozott.

A görögök is hamar ráébredtek, hova kerültek, az első negyedben nem tudtak betalálni Magyari Aldának, aki a legnagyobbat Eleni Xenaki közeli húzásánál védett. Az UVSE kapusa mezőnyből is rengeteg segítséget kapott: Faragó Kamilla lefülelt egy rossz átadást, Szegedi Panni a blokkja után úszóversenyt nyert. A túloldalon is sok volt a bejátszás, a gólcsendet mégis Hajdú Kata váratlan átlövése törte meg, nyolc perc után ezzel vezetett 1–0-ra a házigazda.

Abban persze kár lett volna reménykedni, hogy az Olympiakosz négy negyeden át gólképtelen marad, viszont hiába egyenlítettek kétszer is a görögök, mindkétszer tudott felelni a magyar csapat. A második válasz különösen csattanósra sikerült, Hajdú az első félidő utolsó másodpercében, a dudaszó pillanatában pattintott a rövid alsóba.

A nagyszünetben tehát eggyel állt jobban az UVSE, és miközben a Magyari-show a harmadik negyedben is folytatódott, Baksa Vanda fórból megduplázta a hazai előnyt. Fegyelmezetten és ötletesen játszott a Magyar Kupa-győztes, a görögök olykor azt sem tudták, éppen hol a labda – Hajdú ötméterese után speciel a kapujukban volt. Csakhogy addigra már az Olympiakosz vezetett, még úgy is, hogy Magyari kivédte Nikoleta Eleftheriadu büntetőjét, és emberhátrányban is jól védekezett az UVSE – kiállításból jócskán akadt...

Gólból már kevesebb, az utolsó másfél percre fordulva 6–5-ös vendégelőnyt mutatott az eredményjelző, és Benczur Márton is érezte, hogy nehéz feltörni a görög reteszt, időkérése után Faragó ötméteresből egyenlített. Az izgalmas végjátékban csavartak egyet a hangerőn a szurkolók, Magyari ugyanis újabb büntetőt hárított bravúrral, ám az utolsó másodpercekben ismét fórban támadhattak a vendégek, Vasziliki Plevritu pedig megnyerte a mérkőzést az Olympiakosznak.

A közönség a játékvezetők és a csapat teljesítményéről is véleményt nyilvánított – míg előbbit érhette kritika, utóbbi a 7–6-os vereség ellenére minden dicséretet megérdemelt.

VÍZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4.FORDULÓ
D-CSOPORT
UVSE–Olympiakosz (görög) 6–7(1–0, 2–2, 1–2, 2–3).
G: Hajdú K. 3, Aubéli, Baksa V., Faragó K., ill. V. Plevritu 2, Eleftheriadu, Hidrioti, M. Plevritu, Sziuti, Xenaki.

Legfrissebb hírek

Matajsz Márk: A teher már lekerült rólunk

Vízilabda
9 órája

Az Olympiakosszal játszik a serlegért a Ferencváros a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
23 órája

Gurisatti Gréta: Tavaly kis halak voltunk a tengerben, idén cápákként küzdhetünk az éremért

Vízilabda
2026.06.09. 22:19

Vízilabda: az UVSE megvédte címét az ifjúsági leánybajnokságban

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:54

Férfi vízi ob I: a Kaposvár és az UVSE győzelmével ért véget az alsóházi idény

Vízilabda
2026.06.05. 20:24

Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

Vízilabda
2026.05.30. 17:22

Az UVSE lett a bronzérmes a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.27. 21:27

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28
Ezek is érdekelhetik