nemzetisport.hu 2020.06.18 12:50 Frissítve: 2020.06.18 18:59

Gyász: csapattársak, barátok, játékosok is búcsúznak Benedek Tibortól

Közösségi oldalaikon is búcsúznak a csütörtökön 47 éves korában elhunyt Benedek Tibortól korábbi csapattársai, játékosai, barátai, tisztelői.

Az egykori játékostárs, majd Benedek szövetségi kapitánysága alatt a válogatott csapatkapitányává váló Varga Dénes a fradi.hu-n búcsúzott az ikonná vált pólóstól.

„Tibor hatására vált bennem komoly dologgá a vízilabda! Mert azt mindenki tudja, hogy hogyan állt a sporthoz, nem lehetett nem tisztelni. És amikor az első válogatott meccsem bemutatása lement, kezembe nyomta az ausztrál zászlót és azt mondta: »Sok sikert a pályafutásod során!«

Nem hangzik nagy dolognak, de ez tőle, akkor és ott mindent megváltoztatott bennem!

Tibor örökké úgy fog élni az emlékeimben, ahogy 2008-ban, az olimpia nyitónapján megnyilvánult.

8 mindent megélt vízilabdázót és 4 olimpiai újoncot rendelt fel az apartmanházunk tetőjére és pár perc alatt mindenkivel elhitette, hogy ennek a világversenynek márpedig mi vagyunk a győztesei!

Sok embert megtanított küzdeni és győzni! Hogy hányat? Talán még annál is többet, ahányat ismert!

Nyugodj Békében!”

A jelenleg szintén a Ferencvárosban vízilabdázó Zalánki Gergő 2015-ben épp Benedek Tibor alatt mutatkozott be a felnőttválogatottban.

„Sosem feledünk, Tibi bácsi!

Az olimpia felkészülésen megkérdezte, hogy én miért nem tegezem őt. Azt feleltem: még nem érdemeltem ki. Brazíliában egy reggelinél úgy mentem oda hozzá, Jó reggelt Tibi! Nagy mosollyal fogadta és kérdezte a miértjét, annyit mondtam, úgy érzem, most már elég nagy vagyok és kiérdemeltem.

Rájöttem, sose leszek elég jó hozzá, nekem örökre Tibi bácsi marad és sosem fogom elfelejteni Őt.”

Szécsi Zoltán több mint egy évtizeden át volt Benedek csapattársa a válogatottban. Mindhárom olimpiai aranyérmüket (2000 – Sydney, 2004 – Athén, 2008 – Peking) együtt érték el. A korábbi remek kapus a heol.hu-nak idézte fel közös élményeiket.

„Borzasztóan érzem magam. Nagyon sokat gondolok a családra, akiknek őszinte részvétem szeretném kifejezni. Nyilván mindenkinek nehéz most, de mégiscsak ők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen egy apát és egy férjet veszítettek el – kezdte Szécsi. – Kizárólag szép emlékeim vannak, kezdve onnan, hogy rögtön az első egymás elleni meccsünkön hat gólt lőtt nekem. Ezután pedig rengeteg emlékezetes csatát vívtunk meg együtt, nyertünk olimpiákat és még számos fontos kupát. Ami mégis örökre megmarad bennem, az a mosolya és a nevetése. Sosem felejtem el azt, hogy milyen jó érzés volt, amikor meg tudtuk nevettetni. ”

„Nyugodj békében Tibi!! Te voltál, aki behívott a válogatottba és a Te bizalmadnak köszönhetem, hogy képviselhettem Magyarországot az OLIMPIÁN! Köszönök mindent MESTER!” – búcsúzott Manhercz Krisztián.

Nyugodj békében Tibi!! Te voltál, aki behívott a válogatottba és a Te bizalmadnak köszönhetem, hogy képviselhettem Magyarországot az OLIMPIÁN! Köszönök mindent MESTER!

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



Szivós Márton: „Isten Veled Barátom! Köszönök mindent!”



Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke: „Nyugodj békében Barátom!”

„A magyar vízilabdázás sötét hete. Nincsenek szavak” – írja Gyurta Dániel az Instagram-oldalán.

A magyar vízilabdázás sötét hete. Nincsenek szavak. // A dark week for Hungarian waterpolo. There are no words.

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



Risztov Éva is búcsúzott: „Isten Veled Tibi” – írja az olimpiai bajnok.

Isten Veled Tibi

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



Märcz Tamás, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya: „Nyugodj békében! Szívemben őrizlek mindörökké!”

Nyugodj békében! Szívemben őrizlek mindörökké! #benedektibor

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



 

Shane Tusup: „Megtiszteltetés volt osztozni veled a medencén.”  

It was a true honor to share the pool deck with you. RIP

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



A Telekom Veszprém is búcsúzik.

Mély megrendüléssel fogadtuk a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó Benedek Tibor halálhírét. Részvétünket küldjük családjának és barátainak! Nyugodj békében, Tibi! "Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem." Deep sadness filled our hearts upon hearing the news of the passing of the three times Olympic champion, World and European champion waterpolo player, Tibor Benedek. We send our deepest condolences to his family and friends! Rest in peace, Tibi! "Finally, if I have to summarize the reasons of my successes, I would say that I always wanted it more. This is my talent." #RedUnited

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



 

 









Danilo Ikodinovics: „Minden idők egyik legnagyobb vízilabdázója, sportolója. Mindemellett egy kiváló ember. Megtiszteltetés volt, hogy megismerhettelek” – írta a szerbek világ- és Európa-bajnok játékosa, aki a Pro Reccóban csapattársa volt Benedek Tibornak.

null

null


 

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



 



 

null

null



2021.01.18 20:23:38

Vízilabda LAKNER GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A hat napból egyetlen számít majd igazán, mégpedig a szombat.

2020.12.28 23:44:32

Vízilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Nála nagyobb csibészt a vízben aligha lehetett találni kortársai között. Mindez persze tehetséggel párosult. (...) Klubedzőként is maradandót alkotott, az Ú. Dózsával 1967-ben bajnok lett, s az ifiválogatott kapitányaként is letette a névjegyét.

2020.12.08 20:34:51

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Történet történet hátán a bírómegnyerés fogásairól.

2020.10.02 19:24:10

Vízilabda BALLAI ATTILA

Húsz év távlatából is mesés: felelevenítjük a magyar vízilabdázók sydneyi olimpiai győzelmét.

2020.09.18 21:05:14

Vízilabda MALONYAI PÉTER

A vízilabdázás állócsillaga 70 évesen sem hazudtolja meg önmagát: fergeteges sztorik Budától Szicíliáig.