Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

SZ. R.SZ. R.
2026.09.23. 11:39
null
Manhercz Krisztián lett a torna legjobbja (Fotó: Török Attila)
Az Olympiakosz elleni mérkőzésen nagy fordítást bemutatva nyerte meg az FTC a Telekom-kupa felkészülési tornát, amelyet Manhercz Krisztiánnal értékeltünk.

Felkészülési tornagyőzelemmel hangolt az idény folytatására az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, amely a Telekom-kupán sorrendben a brazil válogatottal, a Vasassal és a görög Olympiakosszal játszott és valamennyi ellen sikerrel járt.

„Azt érdemes figyelembe venni, hogy az Olympiakosznak ez volt az első három hivatalos mérkőzése ebben az idényben, mi már túl vagyunk tizenötön is – emelte ki Manhercz Krisztián lapunknak. – Jobban meccsben voltunk, és még leszünk is, ez majd októberre, novemberre jelent igazán nagy előnyt. Igyekszünk erőnlétileg minél inkább épülni, és készen állni arra, hogy az idény első részére kitűzött célt elérjük, vagyis hogy a Bajnokok Ligájában bejussunk a legjobb nyolc közé. Aztán jönnek a továbbiak, lépésről lépésre haladunk.”

Azzel együtt, hogy az Olympiakosz máshol tart a felkészülésben, mégiscsak negyvenszeres görög bajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, amely az FTC-vel együtt alanyi jogon BL-főtáblás ebben az idényben is. Az elmúlt hétvégén megszerzett tapasztalat pedig azért is jön jól, mert, mint a hétfői sorsoláson kiderült, kemény négyesbe kerültek a zöld-fehérek a BL D-csoportjában: a francia bajnok, legutóbbi Eurokupa-nyertes Marseille, a görög ezüstérmes, a selejtezőből a Honvéd kárára is felkerülő, egyre erősödő Panathinaikosz és a román bajnok Steaua Bucuresti lesz az ellenfél az első csoportkörben. Megkérdeztük Manherczet, milyen volt BL-szintű együttessel szemben hangolni az őszi csatákra.

„Abszolút fontos és hasznos volt gyakorolni, mert reálisan nézve nincs annyira sok csapat, amely a keret erőssége alapján pályázhat a négyes döntőre a BL-ben, az Olympiakosz köztük van, sőt, szerintem a végső győzelemre is esélyes. Nyilván ebbe mi is szeretnénk beleszólni, de tény, hogy a görög válogatott nyolcvan százaléka itt játszik, kiegészülve kiváló légiósokkal, minden esélyük megvan tehát arra, hogy kivételes idényt fussanak. Ritkaságszámba megy, hogy ilyen minőséget képviselő együttessel gyakorolhatunk már idény közben, örülök, hogy volt erre lehetőségünk.”

Miután a brazilokat 28–7-re, a Vasast 15–9-re múlta felül a Ferencváros, jött az Olympiakosz, amely a BL legutóbbi négyes döntőjében a bronzmérkőzésen is rivális volt. Kezdetben nem állt össze a támadójáték, Elvis Fatovic együttese 7–2-re ellépett a második negyed közepére, ám utána az FTC sorozatban öt gólt szerzett, a hajrában fordított, és 14–12-re nyert. Arról is kérdeztük a hat találatot jegyző, a torna legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Manhercz Krisztiánt, hogyan látta a csapat teljesítményét a hazai tornán.

„Azért nehéz megítélni, mert a brazilok ellen a fél keretünket pihentettük, a Vasasnál pedig sok volt a sérült. Várható volt, hogy az Olympiakosz elleni meccsünkön dől el a kupa sorsa. A görögök elleni mérkőzést ketté kell bontani, arra, amit a hét kettes hátrányig történt, és arra, ami utána. A fejlődésünk érdekében pedig előbbivel kell foglalkozni, és azzal, hogy máskor ne történjen ilyen.”

Vízilabda
2026.09.19. 14:23

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Nyéki Balázs csapata a záró napon 7–2-es hátrányból fordítva 14–12-re győzött a görög Olympiakosz ellen, és megnyerte a felkészülési tornát.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
5 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
7 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
10 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
11 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
22 órája

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
Tegnap, 16:30

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
Tegnap, 15:43