Fix egy – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 22:40

Ha hétfő reggel megkérdeznek arról, hogy mit tippelek a kora délutáni Pólószövetség–Märcz Tamás meccsre, még félálomban is rávágom: fix egyes. Körülbelül olyan biztonsággal, mint ahogy annak idején Kalocsán, a „forradalmi ezred” (tényleg így hívták…) előfelvételis katonájaként fogdát érően tettük a NATO–Varsói Szerződés „rangadó” esetében.

Nem volt esélye Märcz kapitánynak, aki már azzal felbiztatta az okos gyülekezetet, hogy feltette a kezét, vállalt minden felelősséget a margitszigeti világbajnokság hetedik helye után.

Ez lehetett az alap a döntésnél, s ki tudja, érdekelt-e valakit a felkent hozzáértők közül, hogy azért nem feltétlenül csupán a menesztett kapitány tehet a talán soha el nem felejthető kudarcról. Már csak azért is, mert meg volt kötve a keze, az én olvasatomban alapvetően azzal, hogy kimondatott: itthon van a világbajnokság, felhajtás doszt, a köz elvárása az egekben, eredmény kell és punktum. Szegény jó kapitányunk mást tervezett, még úgy is, hogy ő is nehezen fogadja el a kudarcot, úgy általában is, ám sohasem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha…

A feltételes mód a vízben sem labdázik, a játékosok annál inkább. Akik jól elvoltak a szigeti termálban, fürödtek a népszerűségben, éppen, hogy csókokat nem dobáltak a közönségnek, ahogy az a primadonnáknál megszokott. A nép pedig örült, integetett, tapsolt, még megbocsájtó is volt a végén, a legtöbben leginkább nagylelkűségből, mint örömmel. Hogy elmondhassák: „Jaj, de jó szívem van nekem…”

A közlemény „közös megegyezésről” beszél, hogy mi itt a „közös”, nem tudom (azt igen, hogy így más a végkielégítési módi), hiszen csak Märcz a vesztes, az elnökség marad, a játékosok sem lettek munkanélküliek. Pedig – mondhatnak akármit – főszerepük van a kapitányuk menesztésében. Elárulták őt, s elárulták a magyar pólót is. Ha ennyit tudnak, akkor visszamenőleg is, ha mostanra időzítették a mélypontot akkor pláne.

Az igazság valahol félúton lehet, de a vége akkor is – szégyen. A legendának kinevezett pólósok egyike sem volt képes vezérré válni, vállalni az irányítást. Kiderült például, hogy a Kemény Dénes-féle aranycsapattal olimpiai bajnok Varga Dénes világklasszis társakkal képes a legtöbbet nyújtani, saját jogon nem feltétlenül, s persze a többi kinevezett klasszis sem felelt meg a margitszigeti tízezrek bizalmának.

A kapitányt kiebrudalták, az elnökség hozta a papírformát, de mi lesz a magyar pólóval?

A hetedik helyet nem lehet kirúgni.

Közös megegyezéssel pláne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik