Férfi vízilabda MK: az FTC sorozatban negyedik alkalommal győzött

Vágólapra másolva!
2021.12.11. 15:34
A Ferencváros 12–9-re legyőzte a Szolnoki Dózsát a férfi vízilabda Magyar Kupa Sopronban rendezett négyes döntőjének szombati fináléjában, így sorozatban negyedik alkalommal hódította el a trófeát.
Az FTC bajnoki öröme (Fotó: Földi Imre)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Az FTC bajnoki öröme (Fotó: Földi Imre) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Szombatra megfeleződtek a csapatok a közös soproni szállodában, a Magyar Kupa két bronzérmes együttese, a Vasas és az OSC visszautazott Budapestre (az előbbi még péntek este, az utóbbi szombaton kora reggel), így a késői reggelinél csak a döntőben érdekelt FTC és a Szolnok pólósai jelentek meg. Ekkor még nagy volt a barátság, két KSI-nevelés például a svédasztalnál futott össze egymással. „Nagyon jól játszottál az OSC ellen” – veregette meg a szolnoki Pető Attila vállát a ferencvárosi Gábor Lőrinc, majd hozzátette: „Aztán ellenünk majd ne ilyen ügyesen...”

A szurkolók még az impozáns Lőver uszoda előtt hógolyóztak, miközben bent már melegítettek a játékosok. A Szolnok ezúttal sem számíthatott az eltiltott Jansik Dávidra és a beteg Konarik Ákosra, és a legnagyobb kérdés az volt, hogy a tartalékos együttes vajon képes lesz-e megismételni az elődöntőben mutatott játékát, vagy a Vasast a második félidőben felőrlő Ferencváros sorozatban negyedszer is megnyeri-e Magyar Kupát.

Az első negyed alapján úgy tűnt, hogy a Szolnok bírja az iramot, ekkor mindkét csapat három-három gólt lőtt, miközben a kapusok alig találkoztak a labdával. Látszott, hogy ez mindkét csapatnak a második meccse huszonnégy órán belül, egyrészt sok volt a támadóhiba, másrészt ilyen sűrűn egyik edző sem szokta forgatni a játékosait, de ezúttal szükség volt a gyakori cserékre.

A második szakaszban viszont már meg-megakadt a szolnoki együttes. Egyrészt Vogel Soma elkezdett védeni, másrészt a zöld-fehérek rutinos sora – Jansik Szilárd, Varga Dénes és Vámos Márton – gyorsan középakolt hármat, így aztán a kék sapkásoknak nagyon jól jött a balkezes Ivan Zovic két gólja, mielőtt végleg elúszott volna a hajó. A félidőben így 6–5-re vezetett a Ferencváros.

Mondjuk, nem sokáig, mert Szeghalmi Zsombor a térfélcsere utáni első támadásból egyenlített, a Szolnok így ledolgozta háromgólos hátrányát. Vámos és Schmölcz Norman gyors gólváltása után öt és fél percen át egyik csapat sem tudott betalálni, a gólcsendhez mindkét kapus hozzátette a magáét. Az utolsó negyed így 7–7-ről kezdődött – közben a Dózsa még egy játékosát elveszítette, Kristijan Milakovic ugyanis kipontozódott.

A holtpontról a Ferencváros mozdult el, az addig meglehetősen halovány Luca Damonte vágott be egy fórt. Erre ismét Schmölcz válaszolt, méghozzá parádés ejtéssel. Ekkor már mindkét csapatban mindenki mindenhol játszott, Angyal Dániel centerlövését például a bekkelő Vámos blokkolta. Az utóbbi hetekben rendre fontos gólokat szerző Fekete Gergő villant kétszer, egyszer akcióból, egyszer emberelőnyből volt eredményes. Mielőtt azonban hátradőlhetett volna az FTC, Teleki András szépített, ugyancsak fórból. Egyenlíteni azonban nem tudott a Szolnok, Varga Dénes pedig újra kétgólosra növelte a zöld-fehérek előnyét, kerek két perccel a vége előtt.

A menetrend szerint érkező Vogel-védés után emberelőnybe került az FTC, Vigvári Vendel pedig a kapuba húzta a labdát, ezzel pedig eldöntötte a mérkőzést. A zöld-fehérek 55 másodperccel a vége előtt 12–9-re vezettek, innen pedig már nem lehetett visszaút a hatalmasat küzdő szolnokiaknak.

A záró momentum az elképesztően nagyot melózó Danyiil Merkuolvé volt, aki emberhátrányban szerzett labdát, így maradt a 12–9.

Varga Zsolt együttese az idei 21. tétmérkőzésén is veretlen maradt, és a klub történetének 21. kupagyőzelmét ünnepelhette. Az Újpest 1931 és 1936 között sorozatban hatszor nyert Magyar Kupát, az FTC sorozatban elért negyedik győzelmével a második leghosszabb szériát tudhatja magáénak, a modern kori vízilabdában pedig lekörözte a 2012 és 2014 között triplázó Szegedet (egyébként korábban a Ferencváros is győzött egymás után háromszor, méghozzá 1976 és 1978 között).

VÍZILABDA
FÉRFI MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
FTC-TELEKOM–SZOLNOKI DÓZSA 12–9 (3–3, 3–2, 1–2, 5–2)
Sopron,
1300 néző. V: Kun Gy., Marjay.
FTC: VOGEL SOMA – VIGVÁRI VENDEL 2, Molnár E., VARGA DÉNES 2, Ubovics, VÁMOS 3, MERKULOV 1. Csere: Pohl, FEKETE G. 2, Jansik Sz. 1, Damonte 1, Gábor L., Nyíri B. Edző: Varga Zsolt
SZOLNOK: BÁNYAI – SCHMÖLCZ 2, Nagy Ádám 1, Milakovic, Gbadamassi, Kovács Gergő 1, ZOVIC 2. Csere: Teleki 1, Szeghalmi 1, Angyal 1, Pető A. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 6/3. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kipontozódott: Milakovic (23. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Láttam a fáradtság jeleit, hiszen sorozatterhelésből jöttünk, rendkívül sok nehéz mérkőzést játszottunk, és ez is kifejezetten nehézzé vált. Azonban a végén koncentráltak tudtunk maradni, a lőtt góloktól pedig megnyugodtunk. A védekezésünk stabillá vált, Vogel Soma védései is jöttek, ettől új lendületet kapott a játékunk, így tudtuk megnyerni a meccset.
Zsivko Gocics:
– Megérdemelten nyert a Fradi, de nagyon büszke vagyok a csapatomra a kétnapos teljesítménye miatt. Ezúttal ennyi volt bennünk, kicsit furcsa mérkőzés volt, kevés ítélettel, jó másfél negyeden keresztül nem kaptunk emberelőnyt. Sem én, sem a csapatom sem lesz soha elégedett a második hellyel, de ezen a tornán látszott, hogy van mire építkeznünk.

BENU MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, 2020–2021
A végeredmény. Győztes:
FTC-Telekom (Luca Damonte, Dubinák Szabolcs, Fekete Gergő, Gábor Lőrinc, Jansik Szilárd, Danyiil Merkulov, Molnár Erik, Német Toni, Nyíri Balázs, Pohl Zoltán, Szabó Gergő, Szakonyi Dániel, Nemanja Ubovics, Varga Dénes, Varga Vince, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vogel Soma. Edző: Varga Zsolt), 2. Szolnoki Dózsa, 3. A-Híd VasasPlaket és Genesys OSC Újbuda

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik