Férfi vízilabda Eurokupa: nem jutott tovább az OSC, győzelemmel búcsúzott a Szolnok

2023.09.24. 16:47
null
Vigvári Vince öt gólig jutott (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Genesys-OSC Újbuda háromgólos különbségű vereséget szenvedett a házigazda Panioniosztól a férfi vízilabda Eurokupa athéni selejtezőtornájának vasárnapi játéknapján, így nem jutott tovább. Ahogy a Szolnoki Dózsa sem, amely viszont a harmadik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a franciaországi selejtezőtornán, de csupán a harmadik helyen végzett a C-csoportban.

 

A magyar együttesnek nyernie kellett volna ahhoz, hogy odaérjen a második helyre a csoportot százszázalékos teljesítménnyel megnyerő és így főtáblára kerülő Honvéd mögé.

Az OSC az első negyedben egygólos hátrányba került, de a második játékrészben felzárkózott, így a nagyszünetre 7–7-nél vonultak el a felek. A folytatás a görögöknek sikerült jobban, akik a harmadik negyedben háromgólos előnyre tettek szert és az utolsó nyolc percben ezt meg is tartották.

Az OSC legeredményesebb játékosa Vigvári Vince volt öt góllal.

Az már az első két, elvesztett összecsapása után biztossá vált, hogy a Szolnok nem juthat be a csoportkörbe, ahol négy kvartettben zajlanak majd a küzdelmek. A vasárnap délutáni találkozón 12 gól különbséggel nyert a Szolnok a francia Pays d'Aix ellen. A legeredményesebb játékos Pető Attila volt hat találattal.

Korábban továbbjutott a budapesti csoportból elsőként a címvédő Vasas és másodikként a BVSC-Zugló.

FÉRFI VÍZILABDA EUROKUPA, SELEJTEZŐ:
E-CSOPORT (ATHÉN)
Panioniosz (görög)–Genesys-OSC Újbuda 14–11
(5–4, 2–3, 4–1, 3–3)

B-CSOPORT (Budapest)
A-Híd VasasPlaket–BVSC-Zugló 16–15 (2–3, 4–3, 5–2, 5–7)

C-CSOPORT (Tourcoing)
Szolnoki Dózsa Praktiker–Pays d'Aix (francia) 22–10
(3–2, 9–1, 6–4, 4–3)

KORÁBBAN
EPS-Honvéd–Echeyde (spanyol) 18–9
(3–3, 6–2, 7–2, 2–2)

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56

Nyéki Balázs: Sohasem volt még ennyire kemény a BL-mezőny

Vízilabda
2026.02.19. 09:33

Férfi vízilabda Eurokupa: Vasas–BVSC párharc a nyolcaddöntőben

Vízilabda
2026.02.16. 11:09
Ezek is érdekelhetik