Férfi vízilabda Eb: még meglehet a csoportelsőség a mieinknek

Vágólapra másolva!
2024.01.06. 21:13
null
Fotó: Getty Images
Az olasz válogatott 15–8-ra legyőzte a világbajnoki ezüstérmes görög csapatot a horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű csoportjában.

 

Az olaszok sikere azt jelenti, hogy Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese akár még csoportgyőztes is lehet, ehhez viszont hétfőn öt góllal kellene nyernie a százszázalékos rivális ellen. Kisebb különbségű győzelem már harmadik helyet érne, amennyiben a nyitókörben a magyarokat 10–8-ra felülmúló görögök a négyes leggyengébb tagjával, Grúziával szemben érvényesítik a papírformát.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint hármas körbeverésnél a minitabellán először azt nézik meg, melyik csapat a legjobb, majd a második és harmadik helyet már a két érintett együttes egymás elleni eredménye határozza meg.

A csoportból az első kettő a negyeddöntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezettnek pedig játszania kell a nyolc közé kerülésért az alsóbb divízióból érkező csoportgyőztessel vagy második helyezettel.

FÉRFI VÍZILABDA EB
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

B-csoport
Olaszország–Görögország 15–8
(4–2, 3–2, 5–2, 3–2)

Korábban:
Magyarország–Grúzia 15–11
(5–2, 4–3, 4–6, 2–0)

A CSOPORT ÁLLÁSA
M
Gy
Ny. Szl.
V Szl.
V
LG–KG Gk
P
1. Olaszország2
2


35–13
+176
2. MAGYARORSZÁG
2
1

1
23–21
+2
3
3. Görögország
2
1


1
18–21 –33
4. Grúzia
2



2
16–37 –210

 

A-csoport:
Spanyolország–Montenegró 14–12
(4–2, 4–4, 2–3, 4–3)
Horvátország–Franciaország 12–7 (3–1, 3–1, 4–3, 2–2)

A CSOPORT ÁLLÁSA
M
Gy
Ny. Szl.
V Szl.
V
LG–KG Gk
P
1. Horvátország
2
1
1


21–16+55
2. Spanyolország
2
1

1

23–21
+2
4
3. Montenegró2

1

1
22–24
–22
4. Franciaország
2

1
1
17–22 –51
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik